Ezzel összefüggésben Micheron úgy látja, hogy „az iszlamista hálózatok évek óta strukturálódnak a közösségi hálózatokon, legyen szó a (Muzulmán) Testvériségről, a szalafista mozgalomról vagy a dzsihádról. Vannak olyan profiljaik, amelyek nem feltétlenül mindig a dzsihádot hirdetik, hanem a szalafizmus vallási elveit népszerűsítik. Hangsúlyt fektetnek az abaja körüli vitára is, és így egyfajta ideológiai háborút folytatnak a köztársaság elvei és életformája ellen. Minden egyes támadáskor olyan tartalmakat tesznek közzé, amelyekben azt magyarázzák, hogy Európa, Franciaország és a szekularizmus a hibás. Kipróbált és bevált stratégiákat alkalmaznak, de az elmúlt öt évben jelentősen meg is erősödtek. A közösségi hálókon az izraeli-palesztin konfliktus körüli európai elkötelezettségi szint Európában óriási; meghaladja az Oroszország és Ukrajna közötti háború kitörésekor tapasztalt elkötelezettségi szintet is. A Közel-Keleten különböző csoportok készítenek a palesztin konfliktushoz kapcsolódó tartalmakat, ahogy azt október 7-én a Hamász esetében láthattuk. Rengeteg videót tettek közzé az erőszakról. Ha az emberiség történelmének konfliktusaira gondolunk, akkor ez a folyamat megdöbbentő, az emberek ugyanis eddig általában megpróbálták elrejteni a borzalmakat, legalábbis a legszörnyűbbeket, de ebben az esetben szó sincs erről. Ezeket a képeket (videókat) olyan platformokra töltik fel, amelyek túlterheltek és képtelenek megszűrni a legdurvább felvételeket.
Érdekes és fontos megállapításokat tesz Micheron, amikor rámutat a Nyugat által elkövetett hibákra. „Mivel nem kezeltük megfelelően a dzsihadista kérdést amikor a dagály levonult, azaz amikor (a dzsihád) újrarendeződött, akkor a kilencvenes évek néhány tucat franciaországi dzsihadistájából a 2010-es évek közepére egyszerre csak több ezer lett. Most tehát olyan helyzetben vagyunk, amikor az apály sokkal magasabb, mint harminc évvel ezelőtt. Sajnos a demokráciák követték ezeket a ciklusokat; a pánik időszakában dühvel reagáltunk, de nagyon gyorsan a feledés fázisába zuhantunk. Most hirtelen rájöttünk, hogy talán anticiklikusan kellett volna reagálnunk, azaz ki kellett volna használni azokat az időszakokat, amikor a dzsihadizmust katonailag legyőztük, mert akkor lehetett volna olyan mechanizmusokat bevezetnünk, amelyekkel megakadályozhattuk volna a következő dzsihadista lázadást. Ha megnézzük az európai politikai rendszerek történetét az elmúlt kétszázötven évben, láthatjuk, hogy a demokráciák szinte minden kihívásra képesek voltak reagálni, miután megfelelően elemezték majd integrálták a fenyegetést. Az elmúlt harminc évben azonban a dzsihadista fenyegetés és tágabb értelemben az iszlamista kérdések alig voltak jelen az európai nyilvános vitákban. Európa képességeit és erőforrásait tekintve képesnek kell lennünk arra, hogy elkerüljük az újabb gondokat, de ez sajnos nem történik meg, ha nem növeljük a tudatosság szintjét."