Kegyetlen döntés: nem viheti haza a kórházból halálos beteg csecsemőjét egy brit család

A ritka, mitokondriális betegségként ismert anyagcserezavarban szenvedő csecsemő szülei számtalan jogi csatát vívtak már meg, hogy
életben maradhasson a gyermekük.
A szülők és az olasz kormány is lépéseket tett, hogy a gyerek további kezelését Olaszországban folytathassák, de eredménytelenül. Egy brit bíró úgy döntött, hogy
az orvosok jogszerűen korlátozhatják azoknak a kezeléseknek a számát, melyek a gyerek életben maradását garantálják.
A babát a szülei ezért Olaszországba szeretnék vinni, ahol a vatikáni gyermekkórház, a Bambino Gesu felajánlotta a gyermek ellátását. Ha ez nem lehetséges, akkor hazavinnék a csecsemőt, hogy ők maguk lássák gondját élete végéig.
A bíró azonban úgy ítélte meg, hogy túl veszélyes a baba hazaküldése a szövődmények miatt. A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat szerint
jelenleg nincs gyógymód a mitokondriális betegségre.
A londoni Legfelsőbb Bíróság elé terjesztett bizonyítékok szerint a halálos betegség progresszív agykárosodást okozott a kisbabánál, így élete teljesen a ellátásától illetve az ezt végző egészségügyi berendezésektől függ - írja az AP News.
A bíró döntése nem változott annak ellenére sem, hogy az olasz kormány a héten felajánlotta, hogy légi úton szállítja a gyereket a vatikáni kórházba, és kifizeti az olaszországi kezelés költségeit. Az olasz kormány a kislánynak állampolgárságot is adott, hogy megkönnyítse szállítását és kezelését.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy „mindent megtesz, hogy megvédje a gyerek életét, és kiáll az anyja és apja azon jogai mellett, hogy mindent megtegyenek érte.
Az baba apja szerint szégyenletes az orvosok és a brit bíróságok viselkedése.
Apaként soha életemben nem kértem vagy könyörögtem semmiért, de most arra kérem a brit kormányt, hogy segítsen megakadályozni, hogy a lányunk életét elvegyék.
Az elmúlt években a brit bírákat és orvosokat többször kritizálták keresztény csoportok és mások, köztük olaszországi és lengyel politikusok, amiért fenntartották azokat a döntéseket, amelyek a halálos beteg gyermekek életfenntartásának megszüntetésére irányulnak, ha az ütközött a szülők kérésével.