Annyi brit nő halt már meg plasztikai műtétben Törökországban, hogy már a kormány is lépett

A brit kormány közölte, hogy több halálesetet követően találkozik törökországi tisztviselőkkel, hogy megvitassák az orvosi és kozmetikai turizmusra vonatkozó szabályozást - írta a BBC.
Maria Caulfield egészségügyi miniszter azt mondta, hogy
a kormány komolyan veszi a kérdést.
"Az a szándékunk, hogy megvitassuk a szabályozási keretet és a brit állampolgárokat érintő védelmet, valamint hogy meghatározzuk azokat a konkrét területeket, ahol az Egyesült Királyság és a török hatóságok együttműködve a jövőben csökkentsék a betegeket érintő kockázatokat" - áll Caulfield levelében.
Az ügy előzménye az volt, hogy egy 31 éves norfolki háromgyermekes asszony Melissa Kerr, 2019-ben fenékmegnagyobbító beavatkozáson esett át egy törökországi magánklinikán. Teste más részeiből zsírt fecskendeztek a fenekébe, de később
vérrög keletkezett, amitől embóliát kapott, és meghalt
A BBC korábban arról számolt be, hogy hét brit páciens halt meg az országban elvégzett szépészeti műtétek után.
Címlapi képünk illusztráció!