Rejtélyes fénycsóva jelent meg több helyen Dél-Korea fölött - videó

Félhold alakú ufót láttak az égen: Videó!  UFO
Vágólapra másolva!
Pár napja Dél-Koreában az égbolton több helyen is észlelhető volt egy meglehetősen kísérteties és rejtélyes fénycsóva - írja Ripost. 
Vágólapra másolva!

Az érdekesen kígyózó idegen lény fölött egy sci-fi filmet kísértetiesen idéző fényár izzott, amely megrémisztette és elgondolkodtatta a helyieket - számolt be róla a C4ISRNET.

A különleges jelenséget sokan megörökítették, a felvétel pedig körbejárta a különböző videómegosztó portálokat. Ez után már nem is kellett több ahhoz, hogy egyesek azonnal UFO-t kiáltsanak.

Emellett a találgatások is rögtön elkezdődtek. Többen egy repülő, szárnyaló tárgyról számoltak be, szivárványszínű és rejtélyes páranyommal.

A logikus magyarázatra pedig szinte azonnal meg is érkezett.

A Dél-Koreai hadsereg megerősítette, hogy egy szilárd tüzelőanyagú rakétát lőttek ki, amelyet előre nem jelentettek be a lakosság számára. Volt, aki nem is a földönkívüliektől tartott, hanem észak-koreai rakétára gyanakodott.

Az ország védelmi minisztériumának közleménye alapján a rakétakilövés egy űralapú megfigyelési képesség kiépítésére és védelmi helyzetének megerősítésére irányuló erőfeszítéseiknek a részét képezte. Kiderült az akcióról azért nem értesítették a lakosságot, mert az érzékeny és bizalmas biztonsági kérdéseket vetett volna fel.

A rakétakilövésre egyébként pár nappal azután került sor, hogy Dél-Korea azzal vádolta meg Észak-Koreát, hogy öt év után először drónt repültetett át a közös határ fölött.

Íme a felvétel a titokzatos fényekről: