Nemcsak hazudik, de lop is a dollármédia

Telex, 100 dollár
Vágólapra másolva!
A volt Indexesek blogja, a Telex fél nap után fedezte fel azt a hírt, amelyet idehaza elsőként az Origo közölt szombat reggel 9 órakor. A magyar utánpótlás bandy (jéglabda) válogatott egy tagját kábítószer-fogyasztáson érték a svédországi U19-es világbajnokságon, ezért az egész magyar csapatot hazazavarták, s az ügy a svéd rendőrség elé került. Ám a hazai dollármédia inkább várt fél napot, majd úgy tett, mintha ők fedezték volna fel a hírt.
Vágólapra másolva!

Az Expressen című svéd lap közölte az esetet, amely Göteborgban az U19-es bandy (jéglabda) világbajnokságon történt. A doppingvizsgálaton fennakadt magyar sportoló kábítószerfogyasztása nagy port vert fel a svéd sajtóban. Az Origo szombat reggel 9.32-kor, Magyarországon elsőként adott erről hírt.

Cikkünkben természetesen olvasható volt a svédek reakciója és a Magyar Bandy Szövetség reagálása is, utóbbi a Facebookon jelent meg.

A Trükkös Zotyónak becézett, Varga Zoltán által működtetett 24.hu 13.54-kor tette ki az esetet. Az Origóra nem hivatkoznak, de "véletlenül" pont azt a svéd embert idézik, aki a mi cikkünkben is szerepel. Az Index egykori munkatársainak blogja, a Telex 8 órával később, 17.48-kor "fedezte fel" és adta közre a hírt. Úgy tette, mintha véletlenül találták volna meg a Magyar Bandy Szövetség Facebook-bejegyzését, holott ez nehezen képzelhető el. Semmi mást nem kellett tenniük, mint elolvasni az Origo cikkét, várni pár órát, majd úgy csinálni, mintha övék lenne az találat. Ezt aztán a HVG is átvette, ők 19.03-kor tették ki az esetet. Természetesen ők sem hivatkoznak az Origóra. A Soros-blog 444 cikkünk írásáig nem tette még ki a sajnálatos eseményről szóló hírt.

Természetesen vannak olyan sajtótermékek, amelyek az ilyenkor szokásos és korrekt módon jártak el. A Magyar Nemzet és a Nemzeti Sport is megírta az esetet, s mindkét cikkben az Origóra, mint a hír első közlőjére hivatkoznak.

Szombaton este 20 óráig az Origón 141 ezren olvasták el hírünket.