Legalább nyolc palesztint öltek meg izraeli katonák egy csütörtök reggeli razzián

izreal tank gáza
Vágólapra másolva!
Legkevesebb nyolc palesztint öltek meg izraeli katonák egy csütörtök reggeli razziából tűzpárbajjá fajult összecsapásban a Ciszjordánia északi részén lévő Dzsenín menekülttáborában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Vágólapra másolva!

Az izraeli kommandó egy tejtermékeket szállító hűtőkamionnal hatolt be a menekülttáborba, ahol a Sin Bet belbiztonsági szolgálat előzetesen összegyűjtött információi alapján megkezdte körözött palesztinok őrizetbe vételét.

Az egyik épületben számos fegyveres volt, és velük robbant ki a tűzpárbaj.

Hat palesztin fegyveres halt meg, valamint két palesztin civil. A palesztin egészségügyi hatóságok közlése szerint többen megsebesültek, közülük hárman súlyosan.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az izraeli katonák az akcióval "egy jelentős támadást hiúsítottak meg".

A razzia során szokatlan módon rakétával is célba vettek egy dzseníni épületet.

A címlapi kép illusztráció.