Afganisztánban a tálibok megtiltották, hogy nők felvételizhessenek az egyetemekre

tálib, nők, tanulás, Afganisztán, galéria
A 2021. november 16-án készült képen nők láthatók az osztálytermükben a Noorania iskolában, Sharan városában, Paktika tartományban.
Vágólapra másolva!
Megtiltotta a tálibok vezette afgán oktatási minisztérium, hogy 2023-tól nők felvételizhessenek az egyetemekre - jelentette szombaton a TOLOnews afgán hírtelevízió.
Vágólapra másolva!

A sajtóértesülés szerint a tilalomról a minisztérium levélben értesítette az ország egyetemeit. A tárca úgy fogalmazott, hogy "további intézkedésig" nem felvételizhetnek ezentúl nők felsőoktatási intézményekbe.

A tálib mozgalom 2021. augusztusi hatalomra jutása után Afganisztán lett a világon az egyetlen ország, ahol korlátozzák a lányok és a nők részvételét az oktatásban.

Afganisztánban a tálibok megtiltották, hogy nők felvételizhessenek az egyetemekre. Forrás: AFP/Hector Retamal

Kezdetben a hatodik évfolyam felett tiltották meg a tizenéves lányoknak, hogy iskolába járjanak, a közelmúltban pedig már az egyetemi oktatásból is kizárták a nőket.

A tálib vezetés a lépést azzal magyarázta, hogy az egyetemeken megsértették az iszlám öltözködési szabályokat, öbb helyen együtt oktatták a nőket és a férfiakat.

A tilalom Afganisztánban is közfelháborodást okozott, a nők több alkalommal az utcákra vonultak jogaik védelmében, több egyetemi professzor is lemondott tiltakozásul.