Egy híres krimi mestertolvajának nevezte magát a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

Ocean’s Eleven - Tripla vagy semmi, Ocean’s 11
Ocean s eleven 2001 Real Steven Soderberg George Clooney Matt Damon. Collection Christophel © Village Roadshow Pictures / NPV Entertainment (Photo by Village Roadshow Pictures / NPV / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP)
Vágólapra másolva!
Egy 2000-es évek elején készült, mestertolvajokról szóló filmben, az Oceans's Elevenben szereplőkhöz hasonlította a tevékenységét Antonio Panzeri, a brüsszeli baloldali korrupciós botrány egyik főszereplője. Várhatóan újabb képviselők kerülhetnek a gyanúsítottak padjára az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb brüsszeli botrányában. 
Vágólapra másolva!

Eva Kaili, baloldali EP-képviselő mellett a korrupciós botrányban a másik fő gyanúsított, Pier Antonio Panzeri hajlandó a csökkentett büntetésért vádalkut kötni. Ennek alapján a mostani hírek szerint öt év börtönt kaphat, amelyből négy évet felfüggesztenek, egyet pedig börtönben vagy házi őrizetben kell töltenie.

Ezért cserébe bevallotta, hogy bűnszervezetben vett részt, és rögzítette, együttműködik a rendőrséggel a többiek ügyében. Bevallotta például, hogy részt vett korrupcióban, és hogy 120 ezer eurót adott át egy belga szocialista EP-képviselőnek.

Antonio Panzeri vádalkuja még sok fejtörést okozhat Forrás: AFP/Hoang Dinh Nam

Sőt, elképzelhető, hogy francia, német, görög és belga EP-képviselőket kíván megnevezni, akik szintén érintettek az ügyben. Panzeri egyébként furcsa figura, a belga rendőrség videóval figyelte meg a lakását, ahol pénzt adott át Luca Visentini, olasz szakszervezeti vezetőnek. A pénz átadása közben viszont azzal kezdett viccelődni, írja az il Giornale, hogy

Ez a film még 2001-ben készült, és mestertolvajokról szólt, olyan szupersztárok játszottak benne, mint George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Andy García és Julia Roberts. Panzeri utalása arra vonatkozhatott, hogy olyan ügyes tolvajok, mint az Ocean's 11 főszereplői, vagyis trükkös bűnözőknek tartották magukat, amilyenek a legendás film karakterei.

George Clooney és Matt Damon az Ocean's 11 - Tripla vagy semmi című filmben Forrás: Collection ChristopheL via AFP/Village Roadshow Pictures

Visentini egyébként tagad minden vesztegetési vádat.

Érdekesség, hogy Panzeri, mint volt EP-képviselő gyakorlatilag akkor járt be az Európai Parlamentbe a ciklusa után, amikor csak akart,

ezért most elvennék a korábbi EP-képviselők automatikus belépőjét, helyette minden nap regisztrálniuk kellene a belépésnél.

Luxuséletmód Eva Kaili módra

Karibi nyaralás, fényűző partik Athén klubjaiban szupermodellek társaságában, luxusingatlanok: Eva Kaili, a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője úgy élt, mint egy filmsztár. Eva Kaili nemcsak a társasági életben szerette a fényűzést, a többi brüsszelitához hasonlóan ugyanis a korrupcióval gyanúsított politikus is szeretett luxuskörülmények között élni.

Jelenetkép az Ocean's 11 - Tripla vagy semmi című filmből Forrás: Collection ChristopheL via AFP/Village Roadshow Pictures

Itt a bizonyíték: akár hat magyar baloldali EP-képviselő is benne lehet a brüsszeli korrupciós botrányban

Mint arról korábban beszámoltunk, döbbenetes új információkra bukkant az Origo a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban, ugyanis az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) egyik emberi jogi jelentése alapján joggal feltételezhető, hogy akik megszavazták, érintettek a brüsszeli korrupcióban. Márpedig köztük van szinte az összes magyar baloldali EP-képviselő, köztük Gyurcsányné, Cseh Katalin és a jobbikos Gyöngyösi Márton is. A Manu Pineda képviselő nevéhez köthető, emberi jogi vonatkozású jelentésben Marokkó és Katar egyaránt pozitívan szerepelnek, ráadásul a jelentésből nem derül ki egyértelműen, hogy vajon miért támogatta ilyen erőteljesen a szocialista és a liberális Renew frakciók tagjainak többsége a kuvaiti és katari állampolgárok vízummentességét.

Magyar szálak a korrupciós botrányban

Gyurcsányné és Gurmai Zita után újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt a súlyos korrupciós botrányba keveredett, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Eva Kailival. Ujhelyi István nemcsak, hogy szoros kapcsolatban volt Kailival, hanem közösen szervezett vele konferenciát, valamint egy európai parlamenti csoportban a főnöke volt a korrupciós botrányba keveredett görög politikusnő. Ujhelyi azonban decemberben még letagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival.

Mint arról korábban beszámoltunk, a belga sajtó értesülései szerint a brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Eva Kaili ingatatlanok felvásárlásával akarta legális jövedelemmé tenni az EP-képviselőként bezsebelt kenőpénzeket. A baloldali EP-képviselő sorra vette a luxusingatlanokat először magánszemélyként az elmúlt években, majd pedig élettársával kezdtek el közösen bizniszelni.

Ujhelyi először még tagadta, hogy kapcsolatban állna Eva Kailival, de csúnyán lebukott

Hatvan EP-képviselő is érintett lehet a gigakorrupciós botrányban

Mint ismert, tavaly decemberben robbant ki a brüsszeli korrupciós botrány, amikor elsősorban szocialista EP-képviselőkről és a strasbourgi parlamenttel szorosan együttműködő nem kormányzati szervezetekről derült ki, hogy nagy összegű készpénzt fogadtak el a katari és a marokkói kormányoktól lobbitevékenységért cserébe.

A botrány kirobbanása óta négy embert tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba korrupciós vádakkal: a görög szocialista Eva Kailit, az Európai Parlament akkori alelnökét; Pier Antonio Panzeri olasz volt szocialista EP-képviselőt – aki a vesztegetési hálózat feltételezett vezetője, a Fight Impunity nevű brüsszeli székhelyű civil szervezet vezetője –; az olasz Francesco Giorgit – Eva Kaili élettársa, aki egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott – és Nicolo Figa-Talamancát, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatóját.

A BELGA RENDŐRSÉG CSAKNEM 1,5 MILLIÓ EURÓT FOGLALT LE A BRÜSSZELI RÉGIÓBAN AZ ÜGYBEN VÉGREHAJTOTT HÁZKUTATÁSOK SORÁN. A VÁD ELLENÜK: BŰNSZERVEZETHEZ TARTOZÁS, PÉNZMOSÁS ÉS KORRUPCIÓ. EGYES HÍRADÁSOK SZERINT ÖSSZESEN HATVAN EP-KÉPVISELŐ LEHET ÉRINTETT AZ ÜGYBEN.

A korrupciós botrány az egész EU hitelességét veszélyezteti

A baloldali európai tisztviselők sok millió eurós megvesztegetési botránya nemcsak tovább rombolja az eddig sem túl erős Brüsszel és EU iránti bizalmat, de

MINDEN JEL SZERINT MAGA ALÁ TEMETHETI A JELENLEG FENNÁLLÓ RENDSZERT IS.

A korrupciós ügyre Rober Golob szlovén miniszterelnök azzal reagált egy friss Politico-podcastban: „Gyakorlatilag semmilyen ellenőrzés nem történt a parlamentben, ez számomra tényleg elképesztő". Ő is megerősítette a széles körben terjedő nézetet, hogy

A BOTRÁNY AZ EGÉSZ EU HITELESSÉGÉT FENYEGETI, AMINEK KÜLÖNÖS JELENTŐSÉGE VAN A JÖVŐ ÉVI EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK ELŐTT.