Iskolájában találták meg az eltűnt 15 éves amerikai éves lány holttestét

Adriana Davidson, Iskolájában találták meg az eltűnt 15 éves lány holttestét
Vágólapra másolva!
A michigani Pioneer High School nevű középiskolában találták meg annak a fiatal lánynak a holttestét, akit napok óta keresett a rendőrség. A lány családja teljesen összetört.
Vágólapra másolva!

A 15 éves Adriana Davidson péntek reggel elment iskolába, ám onnan már nem ment haza. Nem adott életjelet magáról, a barátai sem látták délelőtt 11 óra óta. A családja ezért bejelentette az eltűnését.

A rendőrök is keresték egész hétvégén, míg végül hétfőn rátaláltak, azonban ekkor már túl késő volt.

A lány holttestét az iskola atlétika pályáján találták meg.

Hétfőn a bátyja, Anthony Lopez egy videóban osztotta meg a szomorú hírt:

„Hívást kaptunk, hogy azonnal menjünk apám lakására. A két nyomozó ott volt, és közölték velünk, hogy Adrianát megtalálták, és meghalt. A kishúgom meghalt" – mondta a fiú.

A rendőrség közleménye szerint a nyomozás még zajlik, de nincs jele bűncselekménynek – írja a Mirror. Egyelőre nem tudni, mi okozta a lány halálát.