Megkéseltek három amerikai turistát Puerto Ricoban

Vágólapra másolva!
Hétfőn hajnalban brutálisan megkéseltek három amerikai turistát Puerto Rico, La Perla negyedében. A rendőrség szerint filmezés közben alakult ki a konfliktus, ketten továbbra is kórházban vannak - írja az ABCnews. 
Vágólapra másolva!

A balhé akkor kezdődött, amikor az egyik dél-karolinai turista filmezni kezdett, ezután felszólították, hogy fejezze be és hagyja el a területet.

A turisták közül ketten továbbra is kórházban vannak, egyikükön hat szúrást találtak.

A rendőrség eddig senkit nem tartóztatott le. A támadás csaknem két évvel azután történt, hogy egy delaware-i turistát megöltek és felgyújtottak La Perlában. Egy barátját is megverték, de túlélte. A La Perla Puerto Rico fővárosának Old San Juan néven ismert történelmi részén található, és a Despacito világsláger óta vált híressé.

A környék egykor veszélyes nyomornegyed volt, amelyet a sziget legnagyobb heroinelosztó helyének tartottak, de a szövetségi ügynökök 2011-es rajtaütése óta csökkent a bűnözés.