Négy évig egy konténerházban tartott fogva egy nőt egy fodrász - videó

Négy évig tartotta bezárva áldozatát a fodrász a konténerházban, Texas, Abraham Bravo Segura
Vágólapra másolva!
A texasi Abraham Bravo Segura négy évig tartott bezárva egy nőt egy konténerházban. Azt mondta neki, hogy ha szökni próbál, megöli. Az összes kijáratot elzárta, az ablakokra pedig olyan vastag rácsot szerelt, amilyenekkel a börtönökben szokták megakadályozni a foglyok szökését.
Vágólapra másolva!

A nőnek úgy sikerült most kijutnia, hogy a férfi véletlenül ott felejtette a mobiltelefonját. Azon tárcsázta a segélyhívó számot, amire a rendőrök nagy erőkkel siettek szerda este a helyszínre. De nekik sem volt könnyű dolguk, saját eszközeik nem voltak elegendők az erős lakat eltávolításához, ezért a tűzoltóktól kértek segítséget. Ők végül

elektromos fűrésszel vágták át a rácsokat,

hogy bejussanak, pontosabban, hogy az áldozat kijuthasson kényszerű fogságából – írja a Bors az abc13-ra hivatkozva.

Első meghallgatásán a vizsgálóbíró nem is akart hinni a fülének, amikor az ügyész elmondta, hogy az áldozat négy évig volt bezárva.

„Meddig?” – kérdezte hitetlenkedve.

– erősítette meg a nő.

42 éves fogvatartója persze mindent tagad, és ügyvédet kért a védelmére. Őrizetbe vették, ahonnan csak 150 ezer dolláros óvadék ellenében szabadulhatna a bíróság ítéletéig. Ami valószínűleg súlyos lesz, mivel a férfit 2006-ban egyszer már elítélték. Akkor kábítószer birtoklás miatt kellett a törvénnyel szembenéznie, most emberrablás a vád ellene.