Két kiskorú lány késelhette halálra ismerősüket Németországban

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy tizenkét és egy tizenhárom éves gyereket gyanúsítanak a német hatóságok egy korábban meggyilkolt freudenberg-i 12 éves lány ügyében. A német rendőrség szerint a két gyanúsított lány az áldozat ismerőse volt.
Vágólapra másolva!

A német rendőrség közölte, hogy valószínűleg a korábban meggyilkolt 12 éves lányt, Luise-t, két hasonló körú ismerőse ölhette meg - írja a Welt.de.

A hatóságok azt nem közölték, hogy a feltételezett elkövetők barátok voltak illetve egy iskolába jártak-e, de azt megerősítették, hogy a boncolás eredménye szerint nincs nemi erőszakra utaló jel az áldozaton.

A gyilkossággal vádolt két lány alacsony életkoruk miatt valószínűleg nem vonhatóak bünügyi felelősségre, de ez nem azt jelenti, hogy a tetteiknek nem lesz következményük - közölte a rendőrség.

A mainzi egyetemi kórház törvényszéki osztályán a holttest vizsgálata során megállapításra került, hogy az áldozat a testét ért számos késszúrás után elvérzett.

A gyilkos fegyvert egyelőre nem találták meg.

A tizenkét éves lányt vasárnap találták holtan egy kerékpárút mellett, a gyermek eltűnését szombaton jelentették be.

A címlapi kép illusztráció!