Elfogtak két, a budapesti embervadászatban résztvevő német radikális baloldalit

Vágólapra másolva!
Ma reggel a német rendőrség különleges kommandója egy rajtaütés keretében elfogta a februári, budapesti támadások két résztvevőjét. A hírhedt Kalapácsbandához köthető két ember után a budapesti rendőrök február óta nyomoztak.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla egy nemzetközi szélsőbaloldali bűnszervezethez vezetnek a budapesti támadások szálai.

A nyolcfős banda elsőként február 9-én az V. kerületben, a Fővám téren három lengyel turistát rohant le.

Február 10-én egy símaszkos, felfegyverzett banda hátulról megtámadott és véresre vert egy 40 év körüli férfit Budapesten.

Ma reggel 6 óra körül egy kommandós rendőregység megrohamozott több lakást Lipcsében (Szászország) és Jénában (Türingia) és letartóztattak két embert, Emilie Samira D. (21) és Moritz S. (21).

A feltételezések szerint mindketten a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande (Kalapácsbanda) tagjai lehetnek, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is körözte őket

- írta a Magyar Nemzet.

A szélsőbaloldali terrorista cselekményeket dokumentáló Dokumentation Linksextremismus a Twitter-oldalán megerősítette: elkapták a baloldali szélsőségeseket, Emilie Samira D.-t és Moritz Sch.-t.

A letartóztatott bandatagokat úgy jellemzik, hogy a hírhedt szélsőbaloldali terroristacsoport, a Hammerbande második vagy harmadik generációját alkotják, módszereik, szervezettségük hasonló a Német Szövetségi Köztársaságban egykor gyilkoló és robbantó RAF terrorszervezetéhez.

A magyar nyomozás adatai szerint a februári támadások feltételezett gyanúsítottjai:

Clara Wittkugel (22), Anna M. (26), Emilie D. (21), Moritz Sch. (21), Tobias E. (29) Németországból és Ilaria S. (38) Olaszországból.

A feltételezett elkövetők közül négyet már letartóztattak a hatóságok: Tobias E.-t, Anna M.-t, Iliara S.-t és egy 42 éves magyart.

A banda vezetőjét, Lina Engelt évekkel ezelőtt elfogták, és a per jelenleg is tart ellene, de a banda tagjai közül a német hatóságok nem tudtak mindenkit elfogni. A német sajtó szerint most a magyar rendőrség számolhatja fel teljes egészében a Hammerbandét.