Hatalmas darázsfészkeket találtak az új házuk padlásán

Vágólapra másolva!
A 25 éves Eve Ault és családja több mint öt hónappal ezelőtt költözött be macclesfieldi otthonukba. A család életével minden rendben volt, amíg fel nem fedezték a bejáratot a korábban elzárt padlásra.
Vágólapra másolva!

A család élete megváltozott, amikor úgy döntöttek, hogy megnézik, hogy mi van a padláson, mivel három hatalmas darázsfészket találtak a viktoriánus korabeli angliai otthonuk tetőterében - írja a Dailystar.

Eve Ault elmondása szerint a darázsfészkek szinte teljesen beborították a padlást, ahova csak egy kis nyíláson keresztül lehetett feljutni és eddig eszükbe se jutott, hogy megnézzék, hogy mi van odafent.

A darazsakról korábban senki sem szólt nekik.

A megrémült család a saját kezébe vette az irányítást és sikerült eltávolítaniuk a darázsfészkeket.

Szerencsére a darazsak már nem használtak azokat, de így is rengeteg döglött rovart találtak bennük.

A nő szerint sok pénzt kellett volna fizetniük a rovarírtásért, de örül, hogy családilag végül sikerült ezt megoldani.