Folytatódik a háborús őrület: Brüsszel lőszerekkel árasztaná el Ukrajnát

conflict war army Horizontal orosz ukrán háború
Ukrán tank lő az orosz állások felé Bahmut határában
Vágólapra másolva!
Hatalmas léptekkel halad a világ afelé, hogy kitörjön a harmadik világháború, mivel a nyugati országok és az Egyesült Államok megint jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert küldenek Ukrajnának. A legújabb hírek szerint az is szóba került, hogy több százezer katona vonul majd az orosz határhoz. A háború eszkalációja ellen egyedül Magyarország és a Vatkán szólal fel Európában. Hazánk egyébként nem vesz részt abban sem, hogy lőszerszállítmányokat küldjön Ukrajnának, mivel nem adjuk át a saját készletünket.
Vágólapra másolva!

Közösen vásárolna lőszereket Ukrajnának az Európai Unió – erről tárgyaltak hétfőn Brüsszelben az uniós külügyminiszterek. Az egyik javaslat szerint a tagállamok saját készleteikből szállítanának lőszert Ukrajnának, de közös uniós beszerzésről is szó volt.

Az Európai Unió legtöbb tagállama mégsem sürgeti a béketárgyalásokat.

Helyette fegyverekkel és katonai eszközökkel támogatja Ukrajnát. Legutóbb Szlovákia jelentette be, hogy az összes MiG–29-es vadászgépét átadja Kijevnek. Németország, Csehország és Lengyelország is küldött már katonai segítséget Ukrajnának. Közben az EU folyamatosan fogad el újabb és újabb szankciókat Oroszország ellen, február végén már a 10. csomag volt terítéken.

így jelentette be közösségi oldalán Szijjártó Péter, hogy Brüsszelbe utazik, ahol – ahogy fogalmazott – újabb háborúpárti javaslatok kerülnek az asztalra.

További lőszereket szállítanak Ukrajnának, Magyarország ebben sem vesz részt Forrás: AFP/Anatolii Stepanov

Egymilliárd euró a lőszerekre

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a megbeszélés előtt azt mondta: az Európai Unió kétmilliárd euró értékben küldene, főként 155 milliméteres tüzérségi lőszereket. „Lőszert kell biztosítanunk Ukrajnának, gyorsan, nagy mennyiségben és minél olcsóbban" – szögezte le Josep Borrell.

A német külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy az EU-ban közös erőfeszítésre van szükség Ukrajna mellett.

– fogalmazott Annalena Baerbock.

Az első javaslat szerint az Európai Békekeretből egymilliárd euró értékben finanszíroznák, hogy a tagállamok a saját készleteikből tüzérségi lőszereket szállítsanak Ukrajnának. A második javaslat arra vonatkozik, hogy az EU a közösen beszerzett lőszerekből minél többet adjon át Kijevnek, szintén egymilliárd euró értékben. Hazánk mindkettőre nemet mondott - írta a hirado.hu.

Háborús hangulat Brüsszelben

- fogalmazott a külügyminiszter az ülés szünetében. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország ugyanakkor nem is akadályozza az Európai Unió többi országát, hogy így tegyen.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: háborús hangulat uralkodik Brüsszelben, és egyre nő a nyomás azokon az országokon, amelyek a békét szorgalmazzák. A miniszter leszögezte, hogy a kormány kitart, és a globális többség részeként a béke mellett fog érvelni.

Szijjártó: Háorús hangulat uralkodik Brüsszelben Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország nem adja át lőszerkészletét Ukrajnának

A háborúnak csak a tűzszünet és a béketárgyalások vethetnek véget, a fegyverek és a lőszerkészlet átadása nem, ezért Magyarország nem adja át lőszerkészletét Ukrajnának – jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben. Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: Magyarország álláspontja szilárd, és nem változott, a magyar kormány továbbra is a tűzszünetet és béketárgyalások megkezdését látja a békéhez vezető egyetlen megoldásnak.

A fegyverszállítások a háború kiszélesedését, elmérgesedését eredményezik, ezért Magyarország továbbra sem szállít fegyvert, és nem küld katonákat Ukrajnába – emelte ki. A miniszter arról tájékoztatott, hogy a brüsszeli tanácskozáson egyebek mellett Ukrajna katonai támogatását, azon belül a lőszerutánpótlás kérdését vitatták meg. Ezzel összefüggésben elmondta: az egyik javaslat szerint a tagállamok a meglévő lőszerkészleteiket vagy annak egy részét átadnák Ukrajnának.

közölte. Azaz – magyarázta – az egyes tagországok döntéseit megillető, kölcsönös tiszteletre alapozva nem akadályozza meg más országok ilyen irányú terveit. Ugyanakkor, mivel a javaslat nemhogy véget vetne, de inkább tovább nyújtja a vérontást és az eszkaláció esélyét, Magyarország nem tartja magára nézve kötelezőnek a részvételt a kezdeményezésben – húzta alá.

Elképesztő felelőtlenség

Elképesztő felelőtlenség, hogy az Európai Parlament elnöke fegyverszállításokra szólítja fel az uniós tagállamokat. A brüsszeli politikusok jól láthatóan nem fogják fel a helyzet súlyosságát - mondta korábban Hidvéghi Balázs. A Fidesz EP-képviselője szerint gondolkodás nélkül belerángatnák az európai embereket a háborúba.

18 ország írta alá a közös lőszerbeszerzésre irányuló megállapodást

Hétfőn egyébként tizenhét európai uniós tagállam, továbbá Norvégia írta alá az Ukrajna védelmi kapacitásait megerősíteni hivatott, közös lőszerbeszerzésről szóló megállapodást – közölte a brüsszeli székhelyű Európai Védelmi Ügynökség (EDA). A kezdeményezéshez

Ausztria, Belgium, Horvátország, Ciprus, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Románia, Szlovákia és Svédország csatlakozott az EU-tagországok közül.

A megállapodás értelmében az aláíró országoknak rövidebb távon lehetőségük nyílik gyorsított eljárásban 155 milliméteres tüzérségi lövedékek, valamint hosszabb távon több lőszertípus beszerzésére.

Úton a harmadik világháború felé

Időközben az Egyesült Államok újabb 350 millió dollár értékű (mintegy 130 milliárd forint) katonai segítségnyújtást jelentett be Ukrajna számára. Joe Biden elnök felhatalmazása nyomán – a külügyminiszter határozata alapján – az amerikai haderő készleteiből lőszereket, rakétákat, fegyvereket és járműveket juttatnak el Ukrajnába.

A támogatási csomagban szerepelnek lőszerek a gyorsmozgású HIMARS rakétatüzérségi eszközökhöz, tarackokhoz, valamint a Bradley gyalogsági harcjárművekhez, emellett rakéták, tankelhárító fegyverek és folyami vízijárművek.

Az elnök felhatalmazása alapján az Egyesült Államok további katonai oktatási és kiképzési szolgáltatást is nyújt Ukrajna számára. A mostani 350 millió dolláros csomag az amerikai kormányzat nyilvántartása szerint a 34. készletlehívás Ukrajna támogatása érdekében a védelmi tárcától.

Tovább eszkalálódhat az ukrajnai háború Forrás: AFP/Sergey Bobok

A háború további eszkalációját erősíti, hogy a NATO sajtóinformációk szerint olyan terveket készít,melyek alkalmassá tennék arra, hogy egy keleti irányú fenyegetésre gyors és határozott választ tudjon adni. Ennek alapfeltétele ugyanakkor, hogy a tagországok nagyságrendekkel növeljék védelmi kiadásaikat. Az elkövetkező hónapokban a NATO szeretné felgyorsítani a keleti határán lévő felszerelések felhalmozására irányuló erőfeszítéseit,

és több tízezer olyan katonát jelöl ki, akik rövid időn belül mozgósíthatóak.

Ez a lépés azt hivatott megakadályozni, hogy Oroszország kiterjessze a háborút Ukrajnán túli területekre is – írja a Politico. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az egyes országok a korábbiaknál nagyobb mértékben vegyék ki a részüket a közös védelemből. Katonákra, kiképzésre, jobb infrastruktúrára, és főként korszerű fegyverekre, katonai felszerelésre, valamint lőszerekre van szükség.

Egyes tisztviselők szerint akár 300 ezer NATO-katonára is szükség lehet ahhoz, hogy az új modell működőképes legyen.

„Úgy gondolom, hogy olyan erőkre van szükség, amelyekkel érdemben fel lehet lépni Oroszországgal szemben" – fogalmazott NATO Katonai Bizottságának egy magas rangú tagja, hangsúlyozva, hogy jelentősen több csapatra és különösen több készenléti erőre van szükség.