A kínai elnök meghívta Vlagyimir Putyint Pekingbe

HSZI Csin-ping; PUTYIN, Vlagyimir
Moszkva, 2023. március 20. Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) a háromnapos állami látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnököt fogadja a moszkvai Kremlben 2023. március 20-án. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat pool/Szergej Karpuhin
Vágólapra másolva!
Kínai látogatásra hívta meg a Moszkvában hivatalos állami látogatáson tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnököt - jelentette kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Hszi emlékeztetett, hogy idén tartják Pekingben az Egy Övezet, Egy Út program harmadik nemzetközi fórumát.

A kínai elnök felidézte, hogy Putyin részt vett ez előző két fórumon.

Az első ilyen fórumot 2017 májusában tartották Pekingben Oroszország, Kína és 28 eurázsiai, afrikai és latin-amerikai ország vezetőinek részvételével. A második fórumot 2019 áprilisában, ugyancsak a kínai fővárosban rendezték meg.

Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök a háromnapos állami látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnököt fogadja a moszkvai Kremlben 2023. március 20-án Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat pool/Szergej Karpuhin

Az Új Selyemútként is emlegetett Egy Övezet, Egy Út nemzetközi befektetési kezdeményezést Hszi kezdeményezte 2013-ban. A program célja a nemzetközi kereskedelmi és beruházási projektek aktivizálása több ország részvételével és tőkéjük felhasználásával.

A programhoz eddig több mint 150 ország és nemzetközi szervezet csatlakozott.

A háromnapos állami látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök a Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel folytatott plenáris tárgyalásán Moszkvában 2023. március 22-én, látogatásának második napján Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Az orosz kormány sajtószolgálata/Dmitrij Asztahov

A kínai elnök az orosz kormány székházában kedden Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel találkozva őt is arra kérte, hogy "mielőbb látogasson Pekingbe, és alakítson ki szoros együttműködést Li Csiang új kínai miniszterelnökkel".

A kínai elnök március 20. és 22. között tartózkodik állami látogatáson Oroszországban.

Hétfőn Putyinnal négyszemközti tárgyalást folytatott, amely több mint négy órán át tartott. A legmagasabb szintű tárgyalások kedden délután folytatódnak.