Több mint egy tonna kokaint foglalt le a salvadori haditengerészet

Kokain, illusztráció,
Plastic packet, two lines and pile of cocaine on black background, closeup.
Vágólapra másolva!
Lefoglalt 1,2 tonna kokaint a salvadori haditengerészet, és őrizetbe vett három kolumbiai származású férfit egy csendes-óceáni műveletben - jelentette be Nayib Bukele salvadori elnök hétfőn.
Vágólapra másolva!

- olvasható az államfő tweetjében, amelyben azt is megjegyezte:

soha nem volt még példa arra Salvador történelmében, hogy a hatóságok a partvonaltól majd ezer kilométeres távolságban foglaljanak le ennyi kábítószert.

A fogás jelentőségét mutatja, hogy előtte egész hónapban mintegy 145 kiló kokaint foglaltak le a tengeren, aminek a becsült utcai értéke meghaladta a 3 millió dollárt.

A Nemzetközi Kábítószer Ellenőrző Testület (JIFA) 2020. évi jelentése szerint a kábítószer-kereskedő bandák közötti versengés jelentősen hozzájárul az erőszakos bűncselekmények számának emelkedéséhez a közép-amerikai és karib-tengeri térségben. A JIFE azt is megállapította, hogy a helyi bandák és nemzetközi bűnözői csoportok továbbra tranzitzónaként és átrakodási útvonalként használják ki a régiót a Közép-Amerikába és Európába irányuló drogszállítmányozásban.

Címlapi képünk illusztráció!