Szent helyen vetkőzött le egy turista Balin, kitoloncolták

Vágólapra másolva!
Egy orosz férfit kitoloncoltak Indonéziából, mert levetkőzött egy szent hegy tetején Balin - írja a BBC News.
Vágólapra másolva!

A csak Yuri néven azonosított férfi bocsánatot kért a történtekért, de hat hónapra kitiltották Indonéziából.

A sziget legmagasabb pontja, az Agung-hegy a hinduk szerint az istenek otthona, és egy helyi tisztviselő szerint "nincs mentség" a férfi viselkedésére.

- mondta a helyi Emberi Jogi Hivatal vezetője.

A férfinak később részt kellett vennie egy tisztító szertartáson, amit a helyiek gyakran megtartanak ilyen incidensek után.

Balin nem ez volt az első ilyen eset. Tavaly Jeffrey Craigen kanadai színészt toloncolták ki Indonéziából, miután közzétett egy videót, amelyen meztelenül táncol a Batur-hegyen, amely egy másik szent helye Balinak.

2021-ben felháborodást váltott ki, amikor egy háromperces videó keringett az interneten egy orosz párról, akik szintén a Batur-hegyen szexeltek.

Rengeteg a turista

Bali kormányzója bejelentette, hogy tervei között szerepel az Oroszországból és Ukrajnából érkező turisták beutazási engedélyének visszavonása,

mondván, hogy a két országból sokan jöttek most Balira, szinte elözönlötték a szigetet a háború közepette, de gyakran nem tartják be a helyi szabályokat.

Ezenkívül bali közigazgatása azt tervezi, hogy

korlátozni fogja, hogy a rengeteg turista, amely a szigetre érkezik feljuthassanak a szent hegyekre.

A helyiek viszont aggódnak a turizmust érintő szigorúbb szabályok miatt, mert a turizmus a világjárvány előtt 60 százalékkal járult hozzá Bali éves GDP-jéhez.

A tartomány statisztikai hivatala szerint 2023 januárjában Ausztrália volt, ahonnan a legtöbb turista érkezett Balira. Több mint 91 000 ausztrál érkezett a tartományba.

A második helyen Oroszország végzett, amelynek állampolgárai közül mintegy 22 ezren látogattak el a szigetre.