Itt a drámaian veszélyes leleplezés: Ukrajnában Amerika háborúzik az oroszokkal

armament weaponry Horizontal
Amerikai M142-es nagy mozgékonyságú tüzérségi rakétarendszer (HIMARS) rakétavetők lövéseket adnak le egy hadgyakorlat során, délkelet-marokkóban
Vágólapra másolva!
Miközben az orosz-ukrán háború egyre inkább eszkalálódik, megdöbbentő NATO-iratok szivárogtak ki, amelyek mindent megváltoztathatnak. A dokumentumok az ukrán hadsereg megerősítésére készült titkos amerikai terveket tartalmazták. Döbbenetes, de mégis úgy tűnik, hogy végképp lelepleződött az Egyesült Államok, hiszen az iratok alapján nem az ukránok, hanem ők háborúznak Oroszországgal. Mint kiderült, az amerikaiak írták az ukrán ellentámadás tervét is. Nem ez az első eset, hogy Amerika leleplezi saját magát. A Pentagonban tisztában vannak azzal, hogy Ukrajna még sokáig nem lesz képes a faltörő kos szerepét játszani Oroszországgal szemben, még a Nyugat kiterjedt pénzügyi és katonai támogatásával sem, ugyanis Kijevnek nincsenek meg az erőforrásai ahhoz, hogy megnyerje a konfliktust Moszkvával.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról az Origo korábban beszámolt, megdöbbentő NATO-iratok szivárogtak ki. Biden magas rangú kormányzati tisztviselői szerint a héten olyan titkos háborús dokumentumok kerültek fel Twitterre és Telegramra, amelyek részletesen ismertetik

AZ UKRÁN HADSEREG MEGERŐSÍTÉSÉRE VONATKOZÓ TITKOS AMERIKAI ÉS NATO-TERVEKET AZ OROSZORSZÁG ELLEN TERVEZETT OFFENZÍVA ELŐTT.

A Pentagon vizsgálja, hogy ki állhatott a dokumentumok kiszivárogtatása mögött, amelyek a Twitteren és az Oroszországban széles körben elérhető, több mint félmilliárd felhasználóval rendelkező Telegram platformon jelentek meg.

Biden töröltetné a dokumentumokat, de nem tudja

Katonai elemzők szerint úgy tűnik, hogy a dokumentumokat bizonyos részleteiben módosították az eredetiekhez képest, túlbecsülve az ukrán háborús halottak számát és alábecsülve az elesett orosz katonák számát. Az elemzők szerint a módosítások Moszkva dezinformációs törekvésére utalhatnak. A dokumentumokból viszont kiderül a várható fegyverszállítások, csapatok és zászlóaljak létszáma is. Biden tisztviselői közben pedig leszögezték, dolgoznak a dokumentumok töröltetésén, de csütörtök estig nem jártak sikerrel.

A dokumentumok nem tartalmaznak konkrét haditerveket, például azt, hogy Ukrajna hogyan, mikor és hol kívánja megindítani az offenzívát, és öthetesek.

A New York Times által emlegetett elemzők elmondták, hogy nem világos, hogyan szivárogtak ki a dokumentumok, viszont azokat az oroszbarát csatornák megosztották és tovább terjesztették.

Joe Biden amerikai elnököt üdvözli Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi látogatása során, 2023. február 20-án. Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

Egy "NATO 2.0" segítségével lépne be a Nyugat a háborúba

A Pentagonban tisztában vannak azzal, hogy Ukrajna még sokáig nem lesz képes a faltörő kos szerepét játszani Oroszországgal szemben, még a Nyugat kiterjedt pénzügyi és katonai támogatásával sem, ugyanis Kijevnek nincsenek meg az erőforrásai ahhoz, hogy megnyerje a konfliktust Moszkvával.

EZ A FELISMERÉS ARRA KÉSZTETI AZ AMERIKAIAKAT, HOGY "KERÜLŐUTAKAT" KERESSENEK ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY DIREKT BEAVATKOZÁSSAL SEGÍTSÉK A ZELENSZKIJ-REZSIMET A KONFLIKTUSBAN.

Ezért is fontos a Foreign Affairs legfrissebb publicisztikája, amiben amerikai tisztviselők ennek egy lehetséges megoldását vázolják fel. Szerintük egy új biztonsági közösség - az Atlanti-Ázsiai Biztonsági Közösség - létrehozása lehetne a kulcs, hogy direkt katonai támogatást nyújthassanak Ukrajnának. Az új közösségnek tagja lenne a legtöbb NATO-ország, Ukrajna és szövetségesei, valamint minden csatlakozni kívánó semleges állam.

RÖVIDEN ÖSSZEFOGLALVA, EGY TÁMADÓ HADMŰVELETEKRE ALKALMAS NATO 2.0 ALAPÍTÁSÁT SZORGALMAZZÁK, MIVEL A JELENLEGI SZÖVETSÉGI RENDSZERT ALKALMATLANNAK TARTJÁK VÉDELMI TERMÉSZETE MIATT.

A tervezett szervezet elvileg önkéntes alapon szerveződne, tehát párhuzamosan, de nem egy az egyben átfedésben a NATO-val, illetve védelmi kötelezettséggel sem bírna a tagok számára. Mindazonáltal joggal tekinthető eszkalációs tényezőnek egy hasonló szervezet létrejötte, ugyanis más célt nem szolgálna, mint az amerikai csapatok bevetését az orosz-ukrán háborúban. Erre a szerzők maguk is tesznek utalást, amikor a cikk végén, konklúzió gyanánt kifejtik és egyértelművé teszik:

Amerikai M142-es nagy mozgékonyságú tüzérségi rakétarendszer- (HIMARS) rakétavetők lövéseket adnak le egy hadgyakorlat során. Ilyen rakétarendszerrel támogatja az USA Ukrajnát Forrás: AFP/Fadel Senna

Vadonatúj amerikai fegyverek érkezhetnek Ukrajnába

Ami teljesen biztos, hogy az Egyesült Államok fegyverekkel támogatja Ukrajnát, és tovább vívják azt a proxyháborút, amely már több mint egy éve tart.

Egy, a Boeingtől megrendelendő új, földi indítású rakéta is része lesz az Ukrajnának szánt legújabb amerikai fegyvercsomagnak.

A KÜLDENDŐ FEGYVEREK MOSTANI LISTÁJÁBAN CLAYMORE GYALOGSÁGI AKNÁK, TÉLI PARKÁK, GPS-IRÁNYÍTÁSÚ 155 MM-ES EXCALIBUR LÖVEDÉKEK, PATRIOT RAKÉTATÁMOGATÓ ESZKÖZÖK ÉS MK 153 VÁLLRÓL INDÍTHATÓ RAKÉTAVETŐK ÉRKEZHETNEK A BLOOMBERG FORRÁSAI SZERINT.

A Boeing új bombakilövő rakétáját 2015 óta eddig összesen háromszor tesztelte a svéd Saabbal együttműködésben. Ezek során 130 kilométer repülés után egy méteren belül eltalálta a célt. Ez nagyjából kétszerese a jelenlegi HIMARS rakétavetőkből kilőtt rakéták hatótávolságának.

A Boeing közleményben tudatta, hogy a mostani lenne az első megrendelés a fegyverből. A Boeing-Saab új fegyverét úgy tervezték, hogy a HIMARS egységből történő indítás után a bomba repülés közben leválna a rakétáról, miniszárnyakat növesztene, és így repülne a GPS által azonosított célpontjához.