„Magyarország, a múlt év decemberi megállapodással összhangban az év eleje óta az igazságügyi csomagot tekintette a legfőbb prioritásnak a kohéziós forrásokhoz és a helyreállítási alapokhoz való hozzájutás érdekében. Most egy nagyon fontos állomáshoz érkeztünk a jogi szakemberek, a bírói egyesületeknek, érdekvédelmi szervezeteknek többhónapos együttműködésének, munkájának köszönhetően" – hangsúlyozta Varga Judit.

Varga Judit azt is elmondta, hogy az igazságügyi csomaggal kapcsolatban már nem számít újabb feltételekre az Európai Bizottságtól, de hozzátette, hogy a testület politikai nyomás alatt áll. Véleménye szerint, az „Európai Bizottság bátorságán és szakmaiságán múlik, hogy mennyire képes ellenállni az Európai Parlament abszolút politikai nyomásának, amely teljesen híján van a szakmaiságnak, csupán színtiszta politikai zsarolás és erőjátszma."

Forrás: Grazmel-Photography/Grazmel-Photography

Az igazságügyi miniszter a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban elmondta: Olaszország egyike volt azon országoknak, amely nem csatlakozott a jogszabály miatt indított uniós bírósági eljáráshoz.

 

Ez is bizonyítja, hogy vannak országok, amelyek képesek a törvényt értelmezni, és nem esnek áldozatául a nemzetközi genderlobbinak, hiszen egyértelmű, hogy maguk az uniós szerződések rögzítik azt, hogy a gyermekek nevelése, a szülők joga, a köznevelés és közoktatás pedig tagállami kompetencia  

– emlékeztetett.

Mint mondta, a bizottság „erőltetett" kötelezettségszegési eljárása, a szolgáltatások szabad áramlására hivatkozással, illetve az úgynevezett audiovizuális jogok uniós sérelme kapcsán próbál meg diszharmóniát vizionálni a magyar törvény és az uniós szabályok között.