Erős földrengés volt Japánban

Vágólapra másolva!
6,3-as erősségű földrengés sújtott Japán nyugati részén lévő Isikava prefektúrában. A Japán Meteorológiai Ügynökség szerint a rengés tíz kilométer mélységben történt.
Vágólapra másolva!

A hatóságok figyelmeztetéseket adtak ki, hogy a rengés súlyos földcsuszamlásokat okozhat. Illetve arra is figyelmeztettek, hogy további rengésekre lehet számítani a térségben.

A szomszédos Niigata prefektúrából később egy másik, 4-es erősségű földrengést, az északkeleti Tohoku régióban pedig 3-as erősségű rengést észleltek.

Macuno Hirokazu kabinetfőtitkár bejelentette, hogy a kormány vészhelyzeti akciócsoportot állított fel.

Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés. Jelenleg a földrengés után keletkezett károkat mérik fel.

A gyorsvonatok közlekedését felfüggesztették két népszerű turisztikai helyszín, Nagano és Kanazava között.

Az amerikai földtani intézet szerint a rengés 6,2-es erősségű volt.