Magyar miniszterelnök Szlovákiában - de kicsoda Ódor Lajos?

Vágólapra másolva!
Újabb kormányzati összeomlás Szlovákiában: a hétvégén felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől az az Eduard Heger, aki ügyvezető kormányfőként tevékenykedik, mióta kormánya tavaly decemberben megbukott egy ellene beadott parlamenti bizalmatlansági szavazáson. Az ország progresszív liberális államfője ezután bejelentette: Szlovákia „szakértői kormányának" élére Ódor Lajost nevezi ki – aki nem más, mint a szlovák központi bank alelnöke, vagyis: bankár.
Vágólapra másolva!

Egy bankárt nevez ki a szlovák államfő a hamarosan felálló szakértői kormány élére – derült ki nemrégiben. Zuzana Caputová Ódor Lajost nézte ki ügyvezető miniszterelnöknek. A 46 éves magyar közgazdász a szlovák központi bank (NBS) 46 éves alelnöke és 2016 óta vendégprofesszor a Soros György-féle CEU-n.

A történet kísértetiesen hasonlít arra az eseménysorozatra, amikor (2009-ben, Gyurcsány Ferenc több éves miniszterelnöki esés-kelését követően) ugyancsak egy bankár, Bajnai Gordon ült magyar miniszterelnöki székbe.

Forrás: CEU

Bajnai Gordon (akinek a neve mostanában a DatAdat botrányból lehet ismerős) bankárkormánya azután került hatalomra, hogy az MSZP sikeres bizalmatlansági indítványt nyújtott be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen.

A szocialisták és a liberálisok által megszavazott Bajnai-kormány nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egy év múlva, csúfos vereséget követően kénytelen volt átadni a kormányrudat az Orbán Viktor-vezette új kormánynak.

Szlovákia leendő bankár-miniszterelnöke, Ódor Lajos magyar ugyan, de egyesek szerint a szlovákok nem tekintik annak – egyértelműen politikai döntést hozott a liberális Caputová, amikor a személye mellett döntött.

Elemzők szerint Caputová döntésében az is szerepet játszhatott, hogy Ódor – politikai háttér és támogatás nélkül – előbb-utóbb az államfő bábjaként működhet.

Forrás: Origo

Ódor talán nem is tartja magát a magyar kisebbség tagjának, hiszen életrajzaiban nem említi magyarságát, az NBS és a CEU honlapján pedig magyar nevét sem használja: Ludovít Ódorként szerepel.

Bajnaiéknak egy évük volt a választásokig, Ódornak mindössze négy hónap jut. A Heger-közeli leendő miniszterelnököt az előrehozott választásokon a közvélemény-kutatók szerint a Robert Fico-féle Smer-SD és Peter Pellegrini Hlas-SD tömörülése szorítja majd ki a hatalomból. De harmadik befutó lehet az a Progresszív Szlovákia nevű párt is, amely annak idején Caputovát jelölte a köztársasági elnöki posztra.