Megszólalt a szlovákiai buszbaleset legsúlyosabb sérültjének lánya

Vágólapra másolva!
Tizenhárom miskolci nyugdíjas vett volna részt egy egynapos prágai városlátogatáson, amikor autóbuszuk hétfő délelőtt szenvedett balesetet a szlovák D2-es autópályán. A Nyugdíjas Klub tagjai közül egy 75 éves nő sérült meg a legsúlyosabban - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, egy miskolci és budapesti nyugdíjasokat szállító magyar busz karambolozott Szlovákiában a D2-es autópályán.

A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben megsérültak, 21 embernek pedig súlyos az állapota.

Információk szerint a kamion – amelyet egy román sofőr vezetett – a leállósávban állt, amikor a magyar busz hátulról belecsapódott közel 100 kilométer/órás sebességgel.

A szlovák sajtó feltételezései szerint a magyar nyugdíjasokat szállító busz sofőrje elaludhatott vezetés közben.

A legsúlyosabb sérüléseket egy 75 éves nyugdíjas szenvedte el.

Mindkét lábán többszörös nyílt törésekkel, verőérszakadással szállították kórházba.

Állapota még nem stabilizálódott, mélyaltatásban tartják a pozsonyi kórházban. Családját az orvosok arról tájékoztatták, még legalább öt nap kell ahhoz, hogy kimondhassák: a sérült túléli a balesetet.

Az idős hölgy lánya nyilatkozott édesanyja állapotáról:

Hozzátette:

Miskolc Martinváros negyedének önkormányzati képviselője szerint hajnalban több sérült is hazaérkezett, őket a miskolci korházban látták el:

Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára ezt azzal egészítette ki, hogy a könnyebben megsérült 37 utas közül 23 sérültet kellett kórházban ellátni.

18 sérült már hazatérhetett Magyarországra, a további sérültek szállításáról, állapotuktól függően a magyar mentők fognak gondoskodni.

"Mint egy konzervnyitó, úgy szelte ketté a busz jobb oldalát a teherautó pótkocsija! " Az egyik sérült rokona, szerint édesapja így számolt be neki a balesetről, amikor felhívta telefonon.

A szemtanú arról számolt be, hogy alig fékezett a busz, sokan bóbiskoltak, a sikoltásokra, meg a hatalmas csattanásra ébredtek.

Olyan erővel csapódott bele a busz a kamionba, hogy az első tíz üléssor mindegyike kiszakadt a helyéből, a beszorult utastársak közül többeknek kicsavarodtak végtagjai, dőlt belőlük a vér.

A jobb oldalon ülők ráadásul a pótkocsi buszba csapódó részeitől is megsérültek, az első ülésen helyet foglaló váltósofőrt nem is látta, ő lehet a karambol halálos áldozata.

Alena Krčová, a szlovák mentőszolgálat szóvivője szerint a két, életveszélyes állapotban lévő sérült egyike a turistacsoport idegenvezetője, aki az ütközés során kis is esett a járműből.

A miskolci utazási irodák közül egyik sem ismerte el, hogy részt vett volna az út szervezésében, bár többüknél is szerepel ajánlatként egynapos prágai autóbuszos út, helyi indulással.

A Blikk információi szerint a busz egy budapesti vállalkozó tulajdonában volt, aki rendszeresen szervezett ilyen városlátogatásokat, "négykezes " járattal, hiszen a sofőrök nem vezethetnek nyolc óránál többet egy nap folyamán.

A szlovák rendőrség egyelőre még vizsgálja az ügyet. Az egyértelmű, hogy a pihenőhelyről az autópályára hajtó kamion román sofőrje hibázott, ám nem zárható ki a magyar busz sofőrjének felelőssége sem.