Amerikai lap: megnőtt Soros György befolyása Biden elnöksége alatt

Soros György Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia SZEMÉLY üzletember
Brüsszel, 2016. június 30. Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)
Vágólapra másolva!
Az American Thinker oldalán megjelent cikk szerint Joe Biden elnöksége elején azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megvívja az amerikai nép lelkéért folyó harcot. Legnagyobb támogatója, Soros György viszont a Fehér Házért küzd.
Vágólapra másolva!

A Mandiner összefoglalója szerint a milliárdos már Obama kormányát is komoly összegekkel támogatta,

a Biden kampányát támogató tevékenységekre pedig 70 millió dollárt adományozott a 2020-as választások előtt.

Fia, Alexander Soros már rendszeres vendég a Fehér Házban: a feljegyzések szerint 2022-ben legalább 12 alkalommal járt ott.

Matt Palumbo a Biden-kormány és Sorosék közötti kapcsolatokról is ír hamarosan megjelenő könyvében. Palumbo azt állítja, hogy Soros közvetlen befolyással bír Bidenre és az amerikai külügyminisztériumra.