Itt a legújabb fordulat a háborúban: már Amerika sem hisz az ukrán győzelemben?

war conflict Horizontal
A local resident pushes his bicycle next to a car burning after a shelling in a street of Kostyantynivka, Donetsk region on May 3, 2023, amid the Russian invasion of Ukraine. (Photo by Dimitar DILKOFF / AFP)
Vágólapra másolva!
Egyelőre semmi jele nincs annak, hogy Ukrajna bármilyen ellentámadást indítana az orosz erők ellen. Mindezt megerősíti az is, hogy még mindig Bahmutból akarják kiszorítani az oroszokat - nem sok sikerrel. A német Bild szerdai cikke azt jelzi, hogy már a nyugati sajtó sem hisz az ukrán sikerpropagandának: a lap szerint Bahmutban egyetlen utca felét tartják még az ukránok. Az ukránok hatalmas veszteségeket szenvedtek el az elmúlt hónapokban és a nyugati finanszírozók is egyre türelmetlenebbek, mivel eredményeket szeretnének végre látni a befektetett óriási összegekért cserébe. Időközben több oroszbarátsággal finoman szólva sem vádolható nyugati lap is arról írt, hogy elképelhető egy Korea-típusú rendezés. Mint ismert, a két Korea a mai napig nem kötött békeszerződést, 70 éve fegyverszünet állt be a két állam között.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokan egyre több olyan megszólalás és elemzés jelenik meg, amely szerint nem akar elindulni az ukrán ellentámadás, és lehet, hogy nem is fog, mert többek között nincs hozzá elég eszközük. Nemrég látott napvilágot, hogy Ukrajna nem rendelkezik elegendő katonai felszereléssel ahhoz, hogy ellentámadást indítson Oroszország ellen. Ihor Zsovkva, az ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője kijelentette, Ukrajnának további páncélozott járművekre és harckocsikra van szüksége, ha fel akarja "szabadítani" az Oroszország által megszállt területeket.

Zsovkva ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök európai országokban tett látogatásainak "elsődleges célja" az volt, hogy "további katonai csomagokat" kérjen.

– jelentette ki a helyettes vezető. Hozzátette, a sikeres ellentámadás kulcsa, hogy elegendő tüzérségi rendszerrel és lőszerrel, továbbá páncélozott harcjárművekkel és harckocsikkal rendelkezzen az ukrán haderő.

Egyelőre nem indult meg a hatalmas kampánnyal beharangozott tavaszi ukrán ellentámadás, pedig lassan vége a tavasznak Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

Óriási ukrán veszteségek

- tette fel a kérdéseket Jacques Guillemain nyugalmazott francia katonatiszt, a Riposte Laïque hírportál publicistája. A szakértő Magyar Nemzetben megjelent cikkében arra is rámutatott, hogy a harcból kiesett több százezer katona után Zelenszkij már az ukrán hadsereg romjait akarja vérfürdőbe küldeni a nyugati segítség folytatásának igazolásaképpen.

Amikor ifjabb Robert Kennedy (John F. Kennedy volt amerikai elnök unokaöccse, demokrata párti elnökjelölt-aspiráns) háromszázezer megölt ukrán katonáról beszél, ez hihető szám a háború elmúlt tizenöt hónapjának tükrében, számításba véve az orosz tüzérség elsöprő fölényét.

A szakértő szerint nyilvánvaló ugyanakkor, hogy Biden és a héjái nem hajlandók számot vetni a vereséggel.

A hatalmas ukrán emberi veszteségekre utal az is, hogy a hadiállapotra és az országban dúló háborúra való tekintettel elkezdődött a katonai szolgálatra korlátozottan alkalmas hadkötelesek mozgósítása. A Kárpáti Igaz Szó összeállítása szerint katonaorvosi bizottság következtetései alapján döntenek a katonai szolgálatra való alkalmasságról vagy alkalmatlanságról. A bizottság minden esetet egyedileg bírál el, ennek során megjelölik azokat a lehetséges szolgálati feladatokat, amelyek az adott személy életkora, katonai szakképzettsége, beosztása és egyéb kritériumok okán nem javasoltak.

Nagyon súlyos veszteségei vannak az ukrán erőknek, ezért is érthető, miért nem kezdődött még meg az ellentámadás Forrás: AFP/Oleksandr Gimanov

Lendületben az oroszok

Egyelőre tehát szó sincs ukrán ellentámadásról, mivel a legfrissebb hírek szerint Oroszország a jelek szerint átveszi a teljes ellenőrzést Bahmut felett – állítják tisztviselők, médiajelentések és a Wagner-csoport vezetője is. "A Wagner nyomul előre, éjjel-nappal" – mondta a RIA Novosztyinak Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője.

Bahmut 99 százaléka most orosz kézen van - írta a Bild.

Elismerte, hogy a helyzet továbbra is feszült, és hogy az ukrán hadsereg tartalékosokat küld a harcba, de a város teljes orosz elfoglalását "potenciálisan nagyon közelinek" minősítette.

Oroszország újabb előrenyomulását a Bild című német lap is megerősítette. A lap arról számolt be, hogy az ukrán erők mintegy 20 épületet - a legnyugatibb utca egyik oldalát - tartanak már csak ellenőrzésük alatt Bahmut nyugati részén, ami a város teljes területének 1%-át jelenti.

Joe Biden is állítólag már valamilyen rendezés felé terelné a folyamatokat Forrás: AFP/Evan Vucci

Bidenék hosszú távra terveznek?

Az ukránellenesnek nehezen nevezhető Politico cikke alapján is elég távoli lehet az esetleges ukrán ellentámadás feltéve, ha lesz ilyen. A lap szerint különböző amerikai állami ügynökségek és a Fehér Ház is találgatásokba bocsátkozott arról, hogyan alakulhatnak az ukrajnai események. Különösen a hosszú távú "befagyasztás" lehetőségét vitatták meg, olyan vonalakról tárgyalva, amelyeket mind Oroszország, mind Ukrajna beleegyezik, hogy nem léphet át. Ezeknek a vonalaknak nem feltétlenül kell országhatároknak lenniük.

A Politico ezt a forgatókönyvet nevezi a legreálisabbnak és legvalószínűbbnek, mivel egyik fél sem kívánja elismerni a vereséget, míg a Fehér Ház úgy véli, hogy a közelgő ukrán ellentámadás nem fog "végzetes csapást mérni Oroszországra". "Hosszú távra tervezünk, akár befagyottnak, akár olvadtnak tűnik" – mondta a Politicónak egy, a Biden-kormányzat megbeszéléseihez közel álló amerikai tisztviselő.

A tisztviselő szerint a hosszú távú tervezés egyre inkább prioritássá válik az adminisztráció számára, míg az elmúlt hónapokban "minden a sürgős és rövid távú dolgokról szólt".

A Politico szerint már maga a hosszú távú tervezés gondolata is aggodalmat kelthet Kijevben azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok továbbra is segíteni fogja-e Ukrajnát – különösen annak fényében, hogy sok amerikai republikánus a jövőben csökkenteni kívánja az Ukrajnának nyújtott támogatást.

Egy másik forrás, a Biden-kormányzat egyik magas rangú munkatársa megjegyezte, hogy jelenleg is sok vésztervről tárgyalnak előre nem látható körülmények esetére, mert a helyzet ingatag. A tisztviselő szerint Washington csak abban biztos, hogy Oroszország nem fogja "meghódítani" Ukrajnát.

A Politico által megszólaltatott amerikai tisztviselők megjegyzik, hogy a konfliktus még sokáig "forró" marad, és az amerikai kormányzat továbbra is fegyvereket és segélyeket kíván küldeni Ukrajnának, hogy az orosz erőket minél nagyobb területről "kiszorítsák". A források arra számítanak, hogy az ellenségeskedések a várható ukrán ellentámadás után is folytatódni fognak. Középtávon szerintük a helyzet meg fog állni: a harcok folytatódni fognak, de egyik fél sem fog jelentős előrelépést elérni. Azt is mondják, hogy a "kimerülés háborúja" a legvalószínűbb forgatókönyv, amelyben mindkét fél megpróbál hatalmas veszteségeket okozni a másiknak, abban a reményben, hogy a másik fél elismeri a vereséget.

Tényleg közel a tűzszünet? Forrás: AFP/Sergey Shestak

Koreai forgatókönyv

A Politico szerint minél tovább tart a konfliktus, annál nagyobb nyomás nehezedik majd mind Oroszországra, mind Ukrajnára – mind belülről, mind más országok részéről.

A feleket arra fogják kényszeríteni, hogy állapodjanak meg tűzszünetben, fegyverszünetben vagy a konfliktus leállításának más legális módjában.

Egyes amerikai tisztviselők és elemzők a lapnak azt mondták, hogy a koreai háború modellként szolgálhat az ukrajnai konfliktus kibontakozásához. Annak a konfliktusnak az aktív szakasza 1953-ban tűzszünettel ért véget, de a két Korea még most, 70 évvel később sem nyilvánította hivatalosan befejezettnek a háborút.

, ha Ukrajnáról van szó – mondta a volt Biden-kormánytisztviselő. "Ez hihető, mert egyik félnek sem kellene új határokat elismernie, és az egyetlen dolog, amiben meg kellene állapodni, az a lövöldözés leállítása egy meghatározott vonal mentén" – mondta a tisztviselő a Politicónak.

A lap megjegyzi, hogy az ukrán konfliktussal ellentétben az amerikai csapatok részt vettek a koreai háborúban, és Washington még mindig több ezer katonát állomásoztat Dél-Koreában.

Nógrádi: Ellentmondásos nyilatkozatok

„Izzik a légkör a világban: az orosz–ukrán háborúban még jelei sincsenek a közelgő megállapodásnak, a Távol-Kelet is puskaporos hordó" – olvasható Nógrádi György Magyar Nemzetben megjelent írásában.

– idézte fel a biztonságpolitikai szakértő.

A szakértő emlékeztetett Zelenszkij azon kijelentésére, mely szerint „mivel kiszivárogtak a Pentagonból iratok, emiatt a támadás késlekedni fog, és mostantól az amerikaiak semmiféle betekintést nem nyerhetnek az ukrán katonai tervekbe.

Egyelőre semmit sem tudni a nagy ukrán ellentámadásról Forrás: AFP/Sergey Bobok

Nógrádi szerint, hogy ez mennyire taktika, azt senki nem tudja. „Mivel az ukrán katonai tervek meghatározó részét eddig is az ott lévő nyugatiak készítették, ez a kijelentés, főleg egy nappal a Moszkva elleni, mindmáig nem tisztázott dróntámadás előtt, nehezen értelmezhető" – sorolta.

Ezután arra is rámutatott, hogy a szivárogtatók maguk az illetékes ukrán vezetők voltak. „Nem véletlen, hogy az USA védelmi minisztere, Austin, aki korábban négycsillagos tábornok volt, arra kérte az ukrán vezetést, hogy kevesebbet nyilatkozzanak. Ez főleg annak a fényében érthető, hogy a támadás céljáról teljesen mást nyilatkozott az államfő, a kormányfő és a külügyminiszter" – hívta fel a figyelmet.

Már csak hat hónapja maradt Kijevnek?

Érdekes az is, hogy az Egyesült Államok úgy véli, hogy Kijevnek kevesebb mint hat hónapja maradt arra, hogy megpróbálja a maga javára fordítani a konfliktus helyzetét - írja a Financial Times.

"Egyes szövetségesek, akik rendszeres kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal Ukrajna ügyében, azt mondják, hogy Washington a következő öt hónapot kulcsfontosságúnak tartja a konfliktus kimenetele szempontjából, úgy gondolja, hogy ez Kijev utolsó valós esélye arra, hogy megváltoztassa a helyzetet a hadszíntéren" - írta a kiadvány.

Ukrajna szövetségesei attól tartanak, hogy a Kijevnek nyújtott katonai támogatás mértéke hamarosan eléri a maximumot -

írja a lap. Az előzetesen jóváhagyott segélycsomagok elegendőek ahhoz, hogy Kijevnek a következő öt hónapra biztosítsák azt, amire szüksége van. Egy tisztviselő szerint a támogatás jelenlegi szintje legfeljebb egy-két évig tartható fenn. A Fehér Ház egyes tisztviselői úgy vélik, hogy a jelenlegi helyzet lehetőséget ad Kijevnek a tárgyalások megkezdésére.