Brutális vérengzés volt Walesben egy baleset után - videó

Vágólapra másolva!
Zavargások törtek ki Wales fővárosában Cardiffban egy közúti baleset miatt, mert két tinédzser halálát okozó ütközésről olyan hamis hírek terjedtek el, amelyek szerint rendőrségi üldözés okozta a balesetet. A rendbontás során egy csoport autókat gyújtott fel és petárdákkal dobálták meg a rendőröket.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint rendbontás tört ki, miután a rendőröket a walesi főváros Ely kerületében történt baleset helyszínére kihívták.

Alun Michael dél-walesi rendőrkapitány azt mondta, tudomása szerint közúti baleset történt, amelyben két tinédzser kerékpáron vagy robogón utazott, és halálos balesetet szenvedtek.

Továbbá közölte, hogy a zavargások a baleset után törtek ki, és azt terjesztették, hogy rendőri üldözés miatt szenvedtek a fiatalok balesetet.

A rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy a

rendőrségi üldözésről terjengő pletykák hamisak, ezért nyomozást fognak folytatni,

hogy megpróbálják megállapítani, mi történt valójában.

A zavargók két autót és kukákat gyújtottak fel, ezenkívül petárdákat dobáltak a rendőrökre. Egy emberre rá is támadtak, mert azt hitték rendőr.

"A rendőrök közül páran megsérültek, de szerencsére egyikük sem volt életveszélyes állapotban" - közölte a szóvivő.

- közölte a helyi rendőrség.

Egy szemtanú elmondta a rendőrségnek, hogy ő és családja az ablakból figyelte, ahogy

a zavargók felgyújtják az autóját.

A rendőrség felszólított mindenkit, hogy kerüljék el az érintett helyszíneket - írja a Sky News.

A rendőrség teljeskörű vizsgálatot rendelt el.