Az utcán szúrtak le egy óvodást Most városában

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
illusztráció
Vágólapra másolva!
A gyerek két férfi vitájának áldozatává vált szombat este Most belvárosának közelében. Az incidensben érintett felnőtteket őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A támadás a 65 ezer lakosú cseh iparvárosban történt, amelynek egyes kerületei évek óta szociális problémákkal küzdenek. Egy helyi televízió úgy tudja, a gyerek apja a karjaiban tartotta a fiát, amikor a másik férfi rátámadt. Egy szemtanú pedig arról számolt be,

hogy a támadó a 3-4 éves kisfiút közvetlenül a nyakán szúrta meg.

Az egyelőre nem derült ki, miért tette ezt a támadó a gyerekkel. A rendőrök most a bűntény közvetlen környékét fésülik át bizonyítékok és egy meg nem határozott tárgy után kutatva, amely kapcsolatban lehet a támadással. Miroslava Glogovska rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint egyelőre nem emeltek vádat az ügyben.