Szijjártó Péter telefonon gratulált az új török külügyminiszternek

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. május 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 31-én. Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai cég, amely mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Vasárnap töltötte az első napját a hivatalában Hakan Fidan új török külügyminiszter, akivel kora este már telefonos megbeszélést folytatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető erről a hivatalos Facebook-oldalán számolt be.

Bejegyzésében Szijjártó Péter felidézte:

Törökország régi-új elnökét tegnap beiktatták hivatalába, így új kormány is alakult Ankarában. Az elnök nagy átalakítás mellett döntött, így mindössze két miniszter tarthatta meg a pozícióját, s új lesz a külügyminiszter is.

- olvasható a bejegyzésben.

Szijjártó Péter közölte: gratulált és elmondta neki,

Hozzátette:

biztosítottuk egymást kölcsönös elkötelezettségünkről a két ország közötti stratégiai partnerség további fejlesztése iránt és megbeszéltük, továbbra is kölcsönösen támogatjuk egymást a NATO-ban.