Eva Kaili, a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője követni akarja Magyarországot elítélő társát

Rabat, 2022. december 11. 2022. október 10-én, a marokkói parlament rabati épületében készített kép Eva Kaili görög szocialista képviselőről, az Európai Parlament alelnökéről, akit korrupció gyanújával vizsgálati fogságba helyeztek Belgiumban 2022. december 11-én. MTI/EPA/Dzsalal Morsidi
Vágólapra másolva!
Az olasz Corriere della Sera lapnak adott nagyinterjút Eva Kaili, a korrupcióval vádolt görög szocialista politikus, aki most szabadult. Az a célja, hogy részt tudjon venni az Európai Parlament következő, júniusi plenáris ülésén. Ha visszatér, ő is szavazhat a jövőben Magyarországról, ahogy Tarabella is.
Vágólapra másolva!

Eva Kaili, a decemberben kirobbant európai parlamenti, főleg balos köröket érintő korrupciós botránysorozat legismertebb arca - aki hónapokig őrizetben volt - interjút adott a Corriere della Sera lapnak.

A jelenleg házi őrizetben lévő Kaili az interjúban hosszan panaszkodott, milyen rossz körülmények voltak a luxuscellájában. Állítólag még fázott is - írta meg a Mandiner.

Kaili azt állítja, nem tudta, mi az a hétszázezer eurónyi készpénzt tartalmazó táska az otthonában, amit saját apjával vitetett el a házából, és ami szerinte Antonio Panzeri korábbi EP-képviselőé volt valójában.

Kaili élettársa Panzerinek dolgozott asszisztensként és személyes tolmácsként.

Arra, hogy Panzeri szerint 250 ezer euró Kailinak járt, a görög politikus úgy reagál: ő nem kapott pénzt, Panzeri vallomása pedig szerinte fenyegetés hatására születhetett.

Eva Kaili, a brüsszeli korrupciós botránnyal összefüggésben házi őrizetben tartózkodó baloldali politikus, mellette Ujhelyi István szocialista EP-képviselő Forrás: Origo

Eva Kaili az interjúban katari kapcsolataira vonatkozó kérdésekre úgy reagált: az EP alelnökeként saját területe volt a közel-keleti államokkal való kapcsolattartás, ezért számos nagykövettel és miniszterrel találkozott, és minden Öböl-menti országba tervezte a hivatalos utazásait.

A görög politikus azt is kifogásolta, hogy riporterek előbb tudtak a vele kapcsolatos információkról, mint a saját ügyvédjei.

Elég sajátos módon arra is panaszkodott, hogy titkosszolgálatok kémkedtek európai parlamenti politikusok után (az eddig rendelkezésre álló információk alapján Kailiékat valószínűleg európai titkosszolgálatok buktatták le. Ezek azonban nem az EP-képviselők ellen nyomoztak eredetileg, hanem az arab országok gyanús tevékenysége miatt. Arról nem a titkosszolgálatok tehetnek, hogy az arab országok éppen Kailiékat fizették le, így ők is képbe kerültek... - a szerk). „Szerintem ez a valódi botrány" – tette hozzá.

A Politico egyik friss cikkéből az derül ki:

Kaili szeretné a szabad mozgását is mihamarabb visszaszerezni, és az a célja, hogy részt tudjon venni az Európai Parlament következő, júniusi plenáris ülésén Strasbourgban.

Mint ismeretes, a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán letartóztatták Marc Tarabella szocialista EP-képviselőt is. Marc Tarabellát azzal vádolják, hogy legalább 140 ezer eurót (48 millió forintot) fogadott el Antonio Panzeri egykori szocialista olasz európai parlamenti képviselőtől, hogy a testületben jobb színben tüntesse fel Katart. Tarabellát áprilisban engedték ki a börtönből, házi őrizetbe került, szabadlábon védekezhet.

A korrupt Tarabella megszavazta azt az EP-határozatot, amely szerint hazánk többek közt a korrupció miatt nem alkalmas az EU elnökségének ellátására.