Négy kisgyerek holttestére bukkantak egy kanadai folyó partján

hal horgászat
A legjobb, ha van horgász a családban, főleg, ha gyerekekkel is meg akarjuk szerettetni a halat
Vágólapra másolva!
Tragédiával végződött egy utazás, amikor négy, 10 év alatti gyerek meghalt egy kanadai falu közelében - írta a Ripost.
Vágólapra másolva!

Négy gyermek meghalt, egy férfi pedig eltűnt, miután horgászás közben elsodorta őket az ár - írta a lap.

A hatóságok egy, a harmincas éveiben járó férfit keresnek, aki a horgászcsapat tagja volt, de még nem találták meg.

A négy gyerek holttestét a folyóparton találták meg

néhány órával azután, hogy a hatóságok értesítést kaptak egy csoportról, akik Portneuf-sur-Mer közelében kerütek bajba.

Úgy tudni, egy 11 fős csoportba tartoztak, akik gyalogosan egy lazacfélére, kapelánra horgásztak a part közelében, amikor

váratlanul érte őket az emelkedő ár.

Hat másik embert élve mentettek ki a vízből. A várost sokkolták az események, ahogy a polgármester fogalmazott, ilyen még nem történt náluk - írta a lap.

Címlapi képünk illusztráció!