A HírTV oda jutott el ahová tévéstáb még soha

Vágólapra másolva!
A világ első külföldi televíziós stábjaként a HírTV csapata forgathatott az orosz Roszatom szupertitkos úszó atomerőművén – az Akademik Lomonoszovon, amelynek a technológiája megoldhatja az egész világ energetikai problémáit. Az egyedülálló és exkluzív kalandot vasárnap este 8 után mutatja be a csatorna.
Vágólapra másolva!

Ahhoz, hogy megmutathassák ezt a hatalmas fémmonstrumot, Kázmér Viktor riporter és Molnár Tibor operatőr nyolc nap alatt több, mint harmincezer kilométert utazott Oroszország legészakibb városába, Pevekbe.

Itt üzemel ugyanis a világ első és egyetlen kereskedelmi üzemben termelő kis moduláris atomerőműve.

Az úszó atomerőműről bár számtalan cikk született, külföldi újságíró, pláne televíziós stáb eddig nem léphetett az Akademik Lomonoszov fedélzetére.

A HírTV csapatának először Moszkvába kellett eljutnia, a háború miatt nagy kerülővel, Dubajon keresztül. A háborúnak amúgy Moszkvában alig van látható jele.

Bár az utak mentén látható néhány propagandaplakát, az emberek itt nem érzékelik, vagy érzékeltetik a háborús helyzet nehézségeit. Az utakon luxusautók gurulnak, a tereken pezsgő közösségi élet zajlik és ez akkor sem változik, amikor leszáll az este.

Az üzemanyag pedig iszonyúan olcsó, a benzin literenkénti ára még a legdrágább kutakon is alig haladja meg átszámítva a 200 forintot.

A dokumentumfilm helyszíne mégis Csukcsföld, vagyis Csukotka - ahogy a helyiek hívják, akár menő turistaúticél is lehetne. A jég birodalma ugyanis ínycsiklandó bálnazsírral, bűbájos helyi asszonyokkal és fagyos, de döbbenetesen szép tájakkal várná az utazókat, már ha nem lenne olyan messze és persze nem lenne olyan veszélyes.

Ám Kázmér Viktor riporter szerint ilyen alkalom csak egyszer adódik egy riporter életében.

Forrás: Hír TV

Peveknek még a hetvenes években is tizenötezer lakója volt, de a peresztrojka idején, 1989-től leépült a gazdaság és a város lakossága napjainkra kevesebb, mint 5 ezerre apadt.

Csak az arany és más színes és nemes fémek bányászata maradt meg mint munkalehetőség, miután a Mengyelejev féle periódusos rendszer szinte összes eleme megtalálható itt.

Molnár Tibor operatőrt megdöbbentette a sarkkörön túli- valamint az európai élet között húzódó éles kontraszt.

– mondta el.

A világ első külföldi televíziós stábjaként a HírTV csapata forgathatott az orosz Roszatom szupertitkos úszó atomerőművén. Forrás: Hír TV

Az úszó atomerőmű - amelyből még négy épül a jövőben, az újabb bányák nyitásával munkalehetőséget teremt az itt élők, illetve háromhónapos váltásokban Oroszország más vidékeiről érkező munkások számára.

A Roszatom részben finanszírozza a helyi oktatást is.

Az Atomkaland Szibériában vasárnap este 20 óra 10 perckor kezdődik a Hír TV-n!