Egy texasi férfi nyers osztrigát rendelt az egyik étteremben, két nappal később kórházba került, majd meghalt. Egy bakteriális fertőzést kapott el, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
A férfi augusztus 29-én ment egy texasi étterembe, ahol nyers osztrigát rendelt. Rá két napra bekerült a kórházba, később pedig meghalt. A helyi egészségügyi hatóság szerint a férfi kagylóbaktérium-fertőzést kapott el, vibriózisban halt meg.
A szakértők szerint a fertőzés azokra veszélyes különösen, akiknek le van gyengülve a szervezete. A hatóságok közlése szerint a 30 év körüli férfinak voltak egészségügyi problémái. Gondok voltak a májával, olyan gyógyszereket kellett szednie, amik legyengítették az immunrendszerét.

A hatóságok nem hozták nyilvánosságra a férfi nevét, ahogy azt sem, hogy hol evett, de elmentek abba az étterembe és levették az étlapról az osztrigát. Jelenleg vizsgálják, hogy megtalálják a baktérium forrását – írja a Fox News.
A vibriózis émelygést, hányást, görcsöt és lázat okoz. Jellemzően a legyengült szervezető emberekre veszélyes, de még mindig ez okozza a tengergyümölcsivel kapcsolatos halálesetek 95 százalékát.