A héten több ezer migráns lepte el Lampedusa szigetét, miközben az Európai Unió eddig még a füle botját sem mozdította Olaszország segélykiáltásaira. A Magyar Nemzet legújabb cikke szerint a napokban ugyanakkor már olyan tragikussá vált a helyzet, hogy Brüsszel kénytelen volt lépni, így Ursula von der Leyen bizottsági elnök vasárnap a szigetre látogat − ám ezt is csak azután döntötték el, hogy Giorgia Meloni olasz kormányfő egyenesen neki írt levelében meghívta, mérje fel a helyzetet a saját szemével.
A héten összesen több mint tízezren érkeztek a 6300 lakosú Lampedusa szigetére. Szombaton eddig három hajó érte el a partokat 121 migránssal a fedélzetén. A nap további részében négyszáz személyt szállítanak át Szicíliába. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Filippo Mannino, Lampedusa polgármestere azt mondta az olasz RTL 102.5 rádiónak, hogy
elérkezett egy pont, ahonnan nincs visszatérés, és a sziget válságban van.
A jelenség drámai és válságba taszította a szigetet
A kialakult helyzetben lépésre van szükség, Európának és az államnak azonnal be kell avatkoznia egy mentőakcióval és az időben történő átszállítással.
This is Lampedusa, a quaint Italian island with about 6,000 residents
— End Wokeness (@EndWokeness) September 14, 2023
8,000 illegal migrants from Africa stormed the island on a single day this week
You can count on your amputated arm all the women and children in this crowd pic.twitter.com/HWeY6vBdC1
Dühösek vagyunk, mert január óta tudtuk, hogy a helyzet a nyár folyamán tovább romlik, és mégsem tudtunk tenni ellene. Nehézséget okoz a keletkezett hulladék elszállítása. Folytonosságnak kell lennie az átszállásokban, nagy hajók rendelkezésre állását kérjük, készen állva az emberek mozgatására
− mondta el a polgármester. Majd folytatta:
az Európai Unió hallgatása szégyenletes. Amint azt Franciaország és Németország mondta, az Európai Uniónak nincs migrációs politikája, amit az is bizonyít, hogy nem akarnak változtatni a dublini szabályozáson, és évek óta beszélnek a legális csatornákról, de ezek csak papíron maradó szavak, amelyeket soha nem hajtanak végre.
Apocalypse in Lampedusa. The Italian police try to contain the African hordes https://t.co/drJGG33zBuhttps://t.co/DfwFyF78A9pic.twitter.com/8E557b9y9z
— RadioGenoa (@RadioGenoa) September 13, 2023
Nem is csoda a polgármester frusztráltsága és haragja, hiszen
már majdnem kétszer annyi illegális bevándorló érte el az olasz partokat, mint tavaly ilyenkor, idén eddig összesen 126 ezren érkeztek.
Ez maga az apokalipszis
A sziget plébánosa arról beszélt, hogy ez maga az apokalipszis. Hiába a vaskerítés, videókon látszik, ahogy a migránsok feszegetik azt és megpróbálják kidönteni, ha pedig éppen sikerül vagy át tudnak mászni a kerítésen, akkor a táborból beszöknek a városba és ott randalíroznak.
The nuclear scientists who have just landed in Lampedusa are telling us Europeans to fuck off https://t.co/drJGG33zBupic.twitter.com/KvsxHOkiKU
— RadioGenoa (@RadioGenoa) September 16, 2023
Rendszeresek a forrongások, a harcok az olasz rendőrökkel.
Olyan videók és kommentek is találhatók az interneten, amelyben arról beszélnek olasz állampolgárok, hogy mélységesen megdöbbenti őket, mi folyik a szigeten.
@rahimmazidcamara Lampedusa ###@ben.ja79 ♬ son original - N'diaye sylla
Egyes migránsok ugyanakkor olyan videókat posztolnak a TikTokon, ahol azt mutatják be, hogy milyen jól is érzik magukat Lampedusán, ezzel is bátorítva a többieket, hogy induljanak csak útnak, mert minden jó lesz.
More brain surgeons and scientists on their way to #Lampedusapic.twitter.com/qOiwmuHtqD
— Paul Golding (@GoldingBF) September 15, 2023
Meloni hatására végre felébredhet Brüsszel?
Ahogy lapunk is írt róla, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök egy videót töltött fel az X-re (korábban Twitter), amiben az Európai Unió támogatását kérte, hogy megakadályozzák a migránsok Afrikából való átkelését.
Beszélt arról, hogy a rekordokat döntő migráció rendkívüli intézkedéseket kíván. Ilyen például,
hogy az, aki illegálisan lép be az országba, 18 hónapra egy zárt táborba kerül.
Hamarosan még több ilyet építenek, ahol addig kell maradniuk a migránsoknak, amíg nem döntenek a továbblépésükről. Ha nem kapják meg a menedékkérelmet, kitoloncolják őket az országból. Emellett felkérte Charles Michel európai tanácsi elnököt, hogy az októberi EU-csúcson a bevándorlás kérdését is vegyék napirendre.
Lavoriamo ogni giorno per mantenere gli impegni che abbiamo sottoscritto con voi, in ogni ambito, a partire dal ripristino della legalità e nel contrasto all’immigrazione illegale. pic.twitter.com/taHCjmNapy
— Giorgia Meloni (@GiorgiaMeloni) September 15, 2023