A szilárd hajtóanyagú, a maga 18 méter hosszúságával kisméretűnek számító rakéta a Honsu szigetén, Kusimotóban található Kii kereskedelmi űrközpontból való
fellövése után öt másodperccel felrobbant, mert egyelőre ismeretlen okból működésbe lépett az önmegsemmisítő mechanizmusa.
A Space One a robbanás okának kivizsgálását ígérte, arról egyelőre nem adtak tájékoztatást, hogy mi válthatta ki a nagymértékben automatizált önmegsemmisítő funkciót az első fokozat hajtóművének begyulladása után.
Tojoda Maszakacu, a vállalat elnöke nyilatkozatában elmondta, hogy a folyamat akkor indul be, ha a rendszer olyan hibát észlel a rakéta repülési útvonalában, sebességében vagy irányítórendszerében, amely a földön tartózkodó embereket veszélyeztetve az eszköz lezuhanását eredményezheti.
Nem használjuk a kudarc kifejezést, mert minden egyes kísérlet új adatokat és tapasztalatokat biztosít számunkra egy újabb kihíváshoz
- fűzte hozzá.
Elmondta azt is, hogy a felrobbant rakéta kormányzati megrendelésre kísérleti műholdat szállított, amely leállás esetén ideiglenesen helyettesíthette volna a Föld körüli pályán lévő hírszerző műholdakat.
A 2018-ban alapított Space One eredetileg szombatra tervezte a Kairos fellövését, de elhalasztotta az indítást, miután egy hajó bejutott a Kii-félszigetet övező zárt tengeri területre.
Japán rakétafejlesztő cégei igyekeznek minél olcsóbb rakétákat építeni, hogy "űrfutár-szolgáltatásaikkal" kielégítsék a műholdak pályára állítását célzó, egyre növekvő globális keresletet.
Az Origo megírta, hogy korábban Elon Musk óriásrakétája is felrobbant, valamint egy műholdakat szállító japán rakéta is. 2016-ban pedig a Kennedy Űrközpontban robbant fel egy rakéta.