A pápa az ukránok új ellensége

Zelenszkij diplomáciai képviselete közösségi médiában közzétett üzenetében úgy fogalmaznak:
A következetesség nagyon fontos. Amikor harmadik világháborúról beszélünk, amely éppen most zajlik, tanulnunk kell a második világháborúból. Ha véget akarunk vetni a háborúnak, mindent meg kell tenni azért, hogy levágjuk a sárkányt!
Ferenc pápa a múlt hónapban adott interjút az RSI svájci televíziónak, melynek átirata és részleges videofelvétele szombaton került a Reuters hírügynökséghez.
Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal
- jelentette ki a pápa, aki szerint a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni. Ez volt az első alkalom, hogy az ukrajnai háború kapcsán a pápa a "fehér zászló", illetve a "vereséget szenved" kifejezéseket használta, bár a múltban is hangoztatta a tárgyalások szükségességét. A pápa szavainak nyilvánosságra kerülését követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő aláhúzta: az egyházfő nem megadásról, hanem tárgyalásról beszélt, a "fehér zászlót" pedig szimbolikusan használta. A teljes interjú a tervek szerint március 20-án kerül adásba.