Halálos vírus terjed Afrikában, vészhelyzetet hirdettek

Vágólapra másolva!
Vészhelyzetet hirdettek Afrikában a majomhimlő rendkívül gyors terjedése miatt.
Vágólapra másolva!

Az Afrikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (Africa CDC) tudósai szerint pánikot keltett az mpox-vírus, azaz majomhimlő új törzsének rendkívül gyors terjedése. Az év eleje óta több mint 13 700 megbetegedést és 450 halálesetet regisztráltak a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A vírus - amely az egész testet érintő elváltozásokat okozhat, más afrikai országokra - köztük Burundira, a Közép-afrikai Köztársaságra (CAR), Kenyára és Ruandára is átterjedt.

 - számolt be a BBC.

Jean Kaseya, az afrikai járványügyi központ vezetője arra figyelmeztetett, hogy a betegség elszabadulhat, ha nem tesznek azonnali lépéseket a megfékezésére.

 Az Afrikán kívüli egészségügyi vezetők is figyelemmel kísérik a helyzetet, hogy felmérjék a járvány továbbterjedésének kockázatát.
Július 29-én az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ azt nyilatkozta, hogy Európában "nagyon alacsony" az mpox-vírus okozta kockázat.

A himlő az állatokról az emberekre, illetve az emberek között a fertőzött emberrel való szoros érintkezés révén terjed.

A betegség olyan tüneteket okozhat, mint láz, izomfájdalmak és elváltozások az egész testen. Ha nem kezelik, akár halálos is lehet.
A vírusnak két fő törzse ismert. Az enyhébbik okozta a 2022-es globális járványt, amely Európát, Ausztráliát, az Egyesült Államokat és számos más országot érintett - és főként szexuális érintkezés útján terjedt.
 

A második, halálosabb - Közép-Afrikában rendszeresen előforduló - törzs áll a nemrég a Kongói Demokratikus Köztársaságban felfedezett új változat mögött.
Létezik ellene vakcina, de általában csak a veszélyeztetett vagy fertőzött személlyel szoros kapcsolatban álló emberek kaphatják meg.
Dr. Kaseya elmondta, hogy körülbelül 10 millió adagot terveznek biztosítani a betegség afrikai terjedésének korlátozására.

Az Origo korábban arról is beszámolt, hogy a majomhimlő 2022 májusában Magyarországon is megjelent.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!