Baloldali bosszúhadjárat: börtönbe zárnák Matteo Salvinit, mert megvédte Olaszországot a migránsáradattól

Vágólapra másolva!
Matteo Salvini ellen emeltek vádat az olasz hatóságok, amiért nem engedélyezte egy migránshajó kikötését. Noha Giorgia Meloni miniszterelnök szerint is csak a munkáját végezte az akkor belügyminiszter Salvini, az ügyészek emberrablással vádolják, és hat évre börtönbe küldenék. Salvini még 2019 augusztusában tizenkilenc napig várakoztatta az Open Arms hajóját. Orbán Viktor kormányfő az esettel kapcsolatban azt mondta, Európa legbátrabbjait büntetik, amiért gátat akarnak szabni a bevándorlásnak. Salvini egyébként a héten Budapestre látogat. Jól látszik, hogy az illegális bevándorlás ellen fellépőket súlyosan büntetik: Magyarországot súlyos pénzbüntetéssel, míg az olasz politikust börtönbe küldenék.
Vágólapra másolva!

Hat év börtönbüntetés kiszabását kérte a palermói ügyészség Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettesre, korábbi belügyminiszterre emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt. Az eljárás még három évvel ezelőtt indult el a Liga párt vezetője ellen, amiért 2019-ben még belügyminiszterként nem engedélyezte az Open Arms spanyol migránshajó kikötését Lampedusán 147 bevándorlóval a fedélzetén. Ítélet az év vége előtt várható. Salvini esete azért is érdekes, mert Magyarországot már Brüsszel megbüntette azért, mert fel mer lépni az illegális bevándorlókkal szemben. 

Magyarországot, Salvini
Börtönbe küldenék Salvinit azért, mert az Open Arms hajót nem hagyta kikötni. Magyarországot is az illegális migránsok elleni fellépés miatt büntetik
LOCALTEAM / AFP

Válaszul Salvini közzétett egy videót a közösségi médiában. A felvételen Salvini kijelentette: 

Soha a történelem során egyetlen kormányt és minisztert sem vádoltak vagy vádolnak azzal, hogy megvédte saját országa határait. Az alkotmány 52. ​​cikkelye kimondja: a haza védelme az állampolgár szent kötelessége. Bűnösnek vallom magam, amiért megvédtem Olaszországot és az olaszokat. Bűnösnek vallom magam a szavam betartásában.

Az Open Armsról partra szálló migránsok

Mint arról az Origo korábban többször beszámolt, a Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya 2019 augusztusában tizenkilenc napig várakoztatta az Open Arms hajóját. Végül a szicíliai Agrigento ügyészsége lépett közbe, és kötelezte a kormányt a partra szállás engedélyezésére. 2020 nyarán a parlament megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az Open Armsszal kapcsolatos eljárásban, amelyet egyebek között túszejtés, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indítottak a volt belügyminiszterrel szemben.

Utcai tüntetés október 18-án

Salvini nem volt jelen a bírósági tárgyalóteremben. Az Instagram-oldalán azt írta: büszke arra, hogy intézkedésével Olaszország határait védte, és szükség esetén újra ugyanúgy cselekedne. Salvini ügyvédje, Giulia Bongiorno Palermóban tartja védőbeszédét október 18-án. Salvini arra a napra kérte a parlamenti képviselőket, hogy mindannyian a bíróság előtt legyenek, amely így egyben utcai tüntetés háttere is lesz. Erőteljes kezdeményezés, amelyet a Liberónak adott interjújában Salvini így magyarázott:

Politikai felelőssége van a baloldalnak, amely úgy döntött, hogy bosszút áll rajtam, és bíróság elé állít. Egy film, amit már láttunk Silvio Berlusconival, és amelyet – bizonyos szempontból – még Donald Trumppal is látunk.

Photo by Alessandro FUCARINI / AFP

„Salvini az ország védelmében cselekedett”

Giorgia Meloni miniszterelnök teljes szolidaritásáról biztosította Salvinit. Az olasz kormányfő „súlyos precedensnek” nevezte, hogy az ügyészség bűncselekménynek nyilvánította az olasz határok védelmének kötelességét az illegális migrációval szemben. Giancarlo Giorgetti pénzügyminiszter hangoztatta, hogy Matteo Salvini az ország védelmében cselekedett. „Az akkori kormány politikai irányát követte (..) helyes védelmezni az igazságszolgáltatás függetlenségét, de azt nem árnyékolhatja be politikai bosszú”.

Orbán Viktor miniszterelnök az X-en állt ki Matteo Salvini olasz miniszterelnökhelyettes mellett. 

Italian Deputy Premier and Interior Minister Matteo Salvini (L)shakes hands with Hungarian Prime Minister Viktor Orban (R) in the Carmelite monastery of the prime minister's office in Budapest on May 2, 2019 during their press conference. Salvini is on a one-day official visit to Hungary. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP) migráns
Fotó: Kisbenedek Attila /AFP

A kormányfő szerint Európa legbátrabbjait büntetik, amiért gátat akarnak szabni a bevándorlásnak, akik a kontinenst meg akarják védeni, azok folyamatosan büntetéssel néznek szembe.

Mi folyik itt?

– teszi fel a kérdést Orbán Viktor, hozzátéve, hogy 

Matteo Salvini a hősünk.

A kérdésben még Elon Musk is véleményt mondott: az amerikai vállalkozó őrülteknek nevezte az ügyészeket.

Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes rövid időn belül reagált a magyar miniszterelnök bejegyzésére. 

Köszönöm Orbán Viktor, a gyönyörű Budapesten találkozunk. A megpróbáltatások és fenyegetések nem állítják meg a változás és a szabadság szelét, amely Európa-szerte fúj

– válaszolta a Liga vezetője, jelezve, hogy a héten Magyarországra látogat. 

Facebook-bejegyzésben is megköszönte a magyar miniszterelnök támogatását. Több jobboldali politikus is szolidaritásának adott hangot, akik megbotránkozva követik a palermói bíróságon zajló eseményeket. Salvini köszönetet mondott Marine Le Pennek a francia jobboldali Nemzeti Tömörülésből, Geert Wildersnek a holland jobboldali Szabadságpárt elnökének, Jordan Bardellának, a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés párt elnökének, Gerolf Annemansnak, belga európai parlamenti képviselőnek, Santiago Abascalnak, a spanyol Vox párt elnökének és minden európai barátnak és szövetségesnek szolidaritásukért és támogatásukért. 

Azt üzente szövetségeseinek, hogy a jövőben is együtt harcolnak majd népeik, identitásuk és biztonságuk védelmében.

Időközben nagyszabású nemzetközi mozgósítást hirdetett meg a biztonság, a gondolatszabadság, a nemzeti szuverenitás védelmében Matteo Salvini október 6-ra a lombardiai Pontidába. A Liga hagyományos október 6-i országos nagygyűlése az idén nagyszabású demonstrációvá alakul át “az olasz polgárok biztonsághoz való joga, a gondolat- és szólásszabadság, a népi és nemzeti szuverenitás tiszteletben tartása érdekében”- jelentette be a jobboldali politikus. A Liga minden évben Pontida mezején ünnepli megalakulásának évfordulóját. A párt közleménye szerint külföldi résztvevőket is várnak Európából és a tengeren túlról. Matteo Salvini közösségi oldalán jelezte, hogy október 6-ra meghívta európai szövetségeseit, akik között Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) és Orbán Viktort nevezte meg, akikkel júliusban megalakította a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciót.

Terrorizmust támogató bíró ítélkezett Salvini ügyében

A mostani történések előzménye, hogy már 2021-ben is volt már bíróság előtt Salvini ugyanebben az ügyben.  A kíséret nélkül "utazó" kiskorúak és a betegek partra szállhattak a hajó megérkezésekor, a felnőtt migránsoknak azonban a hajón kellett maradniuk. A vád Salvini ellen – egyebek között – emberrablás volt. Az ügyet akkor tárgyaló Lorenzo Jannelli bíró azzal magyarázta vádemelésének okait, hogy "általában a lakosság hajlamos a terrorista bűncselekmények hallatán bedőlni a hangulatkeltéseknek, és helyesnek vélik a határozott fellépést még akkor is, ha azt jogtalanul teszik a választott vezetők." Jannelli szerint túlzott mértékű beavatkozásnak számított a bevándorlási vészhelyzet kezelésére vonatkozó belügyminiszteri rendeletek sora, melyeket Matteo Salvini adott ki.

A Palermóban székelő bíró korábban már megjelent a hírekben egy kétségeket keltő ítélete miatt. 2017-ben ezelőtt egy 47 éves líbiai migráns hátterű nőt, Khadiga Shabbit, a Palermói Egyetem kutatóját

letartóztatták az Iszlám Állam (ISIS) és az Ansar al Sharia terrorszervezetek propagandájának online terjesztése miatt.

Akkor az ügyész négy és fél év letöltendő börtönbüntetést kért számára. Ahogy az il Giornale felidézte, Jannelli bíró ennél sokkal enyhébb ítéletet hozott,

egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel, és a vádlott azonnali szabadlábra helyezésével.

Jannelli azzal indokolta a döntését, hogy a terrorizmust, a félelem hullámát, ma nem csoportok felszámolásával, hanem egyes személyek elítélésének sorozatával állítják meg, ami szerinte nem helyes. Véleménye alapján a "globális szinten elkövetett terrortámadások mély sebeket okoztak nemcsak az emberi életekben, hanem az érintett országok jogrendszerében is, ami néha zavaró tekintélyelvű politizálást von maga után".  Ehhez hasonlóan a bíró azt a két biztonsági rendeletet is túlzónak tartja, amelyet Salvini belügyminisztersége idején adott ki az illegális bevándorlási hullám megfékezése érdekében.

Magyarországot már megbüntették 

Míg Salvinit börtönbüntetésre ítélnék azért, mert erőteljesen fellépett az illegális bevándorlók ellen, addig Magyarországot már el is ítélték. Az EU Bíróság júniusi döntése még egy 2020-as döntése végrehajtásához kapcsolódik, amikor egy hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárásban kimondták, hogy a tranzitzónák fenntartása és más migrációellenes szabályok ellentétesek az uniós joggal. Akkor a magyar jogszabályok szerint kizárólag a tompai és röszkei határátkelőnél lehetett menekültkérelmet benyújtani az érkező migránsoknak. Magyarország még ebben az évben megszüntette a tranzitzónákat, ám az Európai Bizottság szerint nem mindenben tett eleget az ítéletben előírtaknak. Hozzá kell tenni, hogy a felsorolt jogi problémák kapcsán 

a Bizottság jóval kisebb bírságot kért hazánkra: egymillió eurós átalánybírságot és 16 400 euró/nap kényszerítő bírságot. A Soros-emberekből álló bíróság azonban „súlyos és példa nélküli jogsértés” miatt 200 millió euró átalányösszegre és óriási, 1 millió euró/nap kényszerítő bíráságra ítélte Magyarországot.

Az egyösszegű bírság átszámolva 80 milliárd forintot jelent, a kényszerítő bírság pedig napi 400 millió forintra rúg, vagyis óriási pénzről beszélhetünk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!