Brüsszel lakosai félelemben élnek a migránsoktól, éjszaka ki se mennek az utcára

Vágólapra másolva!
A TV2 Tények stábja Brüsszel városának több helyszínén is forgatott, ahol kiderült, hogy a helyiek már annyira rettegnek a migránsoktól, hogy vannak olyanok, akik sötétedés után már ki sem mernek menni otthonról. Az elkészült videóból az is látszik, ahogyan a rendőrök éppen őrizetbe vesznek egy migráns hátterű férfit.
Vágólapra másolva!

Helyszíni videós beszámolójukban arra hívta fel a TV2 Tények a figyelmet, hogy Franciaország mellett már Brüsszelben is az utcákon vernek maguknak tábort a beérkező migránsok, melyet a rendőrök kénytelenek felszámolni. 

Brüsszel utcái tele vannak migránsokkkal
Afgán migránsok Brüsszel városában Fotó: Simon Wohlfahrt / AFP


Közölték, hogy 

a migránsok megjelenésével a bűnözés is megnőtt a belga fővárosban. 

Hangsúlyozták, hogy az elmúlt időszakban több terrortámadás is történt, melynek hátterében iszlamista bevándorlók álltak.

Közölték, hogy a forgatásuk során több városrészben is megfordultak, ahol nem volt ritka, hogy arab nyelvet hallottak. 

Vannak olyan negyedek, ahol nem is laknak európaiak."

- tették hozzá.

Egy helyi férfi a riporternek elárulta, hogy hazaküldené azokat, akik nem tartják be a törvényeket A stábnak megszólaló brüsszeli nő pedig elmondta, hogy a megszaporodott bűncselekmények miatt egyre többen félnek, sötétedés után már fél kimenni az utcára.

Nagyon veszélyes itt, sok a furcsa ember, éjszaka ki se jövök, tele vannak a hírek azzal, hogy milyen szörnyű dolgok történnek."

- panaszolta a rémült nő. A beszámoló érdekessége, hogy még a forgatás alatt is lehetett látni, hogy több migráns hátterű bűnözőt is elvezettek a rendőrök.

A TV2 emlékeztetett, hogy Rétvári Bence, Belügyminisztérium parlamenti államtitkára korábban elárulta, hogy mindenféle nyomásgyakorlás ellenére sem fogja Magyarország beengedni az illegális migránsokat a határokon belülre.

Kijelentette, hogy 

 az európai eljárásrend lefolytatása után fel fogják ajánlani ezeknek az illegális migránsoknak, hogy önkéntesen, ingyenesen, egy útra Brüsszelbe szállítják őket.

A határsértők átszállítására pedig már elő is készítették Röszkén az indulásra kész buszokat. A hír hallatán azonnal reagált a brüsszeli polgármester, aki arra kérte a belga miniszterelnököt, hogy ne engedje be ezeket a járműveket Belgiumba.

Mint ismert, nemrégen Németország is visszaállította a határellenőrzést. Ahogyan azt az Origo korábban megírta, ezzel Berlin valószínűleg megadta a kegyelemdöfést a schengeni rendszernek hiszen minden valószínűség szerint előbb a szomszédos országok, majd pedig a többi uniós tagállam is kénytelen lesz követni a német mintát, hacsak nem akarja, hogy nála maradjanak a migránsok. 

A német kormány a döntéssel továbbá azt is elismerte – amit sokan már persze a kezdetektől tudtak –, hogy

a 2015-ös migrációs válság során Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek volt igaza.

 

A TV2 Tények beszámolójából kiderül, Brüsszel lakosai miért rettegnek a migránsoktól

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!