Észak-Korea ismét rakétákat tesztelt

Vágólapra másolva!
Észak-Korea szerdán új, nagy méretű robbanófejet hordozó taktikai ballisztikus rakétákat és módosított manőverező robotrepülőgépeket tesztelt.
Vágólapra másolva!

A fegyveres képességek javítását célzó tesztekre azért van szükség, mert külső erők komoly fenyegetést jelentenek az ország biztonságára - idézte a KCNA állami hírügynökség jelentésében a tesztet irányító vezetőt.

Szerdán szintén több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával végeztek kísérleteket, amelyekről a dél-koreai hadsereg is beszámolt, és amely egy héten belül már a második alkalom volt, hogy Észak rakétákat tesztelt. Phenjan a múlt héten egy urándúsító létesítményt is bemutatott - írja a Yonhap.

Kim Dzsongun hangsúlyozta, hogy 

folytatni kell a nukleáris erő megszilárdítását, és a legerősebb katonai technikai képességgel és elsöprő támadó képességgel kell rendelkezni a hagyományos fegyverek terén is

- közölte a KCNA.

A szerdai tesztek során az új taktikai ballisztikus, Hvaszong-11Da-4.5 típusú rakétákat próbáltak ki. A rakétát nagy méretű, 4,5 tonnás hagyományos robbanófejjel szerelték fel.

Az északi hadsereg egy manőverező robotrepülőgépet is tesztelt, amelyet harci használatra fejlesztettek - számolt be ugyancsak a KCNA.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!