A magyar kormány nem oroszbarát, hanem magyarbarát és békepárti: azt nézi, hogy mi Magyarország érdeke, és mit kell tennie azért, hogy az ne sérüljön - mondta Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke az Indexnek. A politikus úgy fogalmazott: "a szomszédunkban háború zajlik, és pontosan látjuk, hogy ez milyen módon eszkalálódhat. Ha folytatódik az, amit az elmúlt hetekben a harctereken láthattunk, akkor ez egy még nagyobb háborúvá terebélyesedhet." "A kormány álláspontja következetesen az, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket, és mielőbbi tűzszünetre lenne szükség. Álljon meg a pusztítás és kezdődjenek béketárgyalások. Ez nem más érdekeinek a felvállalása, hanem ez a magyar érdek" - jelentette ki.
Gál Kinga a Patrióták Európáért frakcióról szólva elmondta, az idén létrejött új jobboldali képviselőcsoport a harmadik legerősebb frakció az Európai Parlamentben: 12 országból, 13 tagpárt és 84 képviselő alkotja.
Láthatóan mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy ne kapjunk vezető parlamenti tisztségeket, az Európai Néppárt ezért még a szélsőballal, a kommunistákkal is összefogott -
jelentette ki. Szerinte ennek ellenére az elkövetkezendő időszak munkájában megkerülhetetlen lesz a képviselőcsoportjuk, épp a számaránya miatt, és ha elkezdődik a napi munka, ez a jelentéseknél és a felszólalásoknál is nyilvánvalóvá válik majd. "Biztos vagyok benne, hogy reagálni tudunk azoknak az európai polgároknak az igényére, akik változást akarnak, mert nem elégedettek az európai vezetés döntéseivel a migráció, a méregzölddé vált úgynevezett Green Deal, a mezőgazdaság, illetve a gazdák megvédésének kérdésében, és amellett vannak, hogy Európának békére van szüksége" - hangsúlyozta Gál Kinga. Hozzátette:
az Európai Unió eredetileg azért jött létre, hogy békét, biztonságot biztosítson az európai nemzetek és polgárok számára, most mégis épp az ellenkezője történik.
A politikus szólt arról is, hogy konkrét ügyek mentén számít együttműködésre a Patrióták Európáért, valamint az Európai Konzervatívok és Reformisták között. Mindkét frakciónak az az érdeke, hogy a konzervatív jobboldal erősödjön az Európai Parlamentben - mondta Gál Kinga. A politikus kifejtette azt is, bízik abban, hogy gyarapodik majd a képviselőcsoportjuk, mivel - mint mondta - "a hazafiságunk és az európai kérdésekhez való hozzáállásunk pozitív visszhangra lelt számos politikai pártban." A radikális jobboldali pártokból álló Szuverén Nemzetek Európája képviselőcsoporttal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva Gál Kinga azt mondta, két külön frakcióról van szó eltérő programokkal, de az európai polgárokat érintő konkrét ügyek mentén szavazhatnak együtt. Példaként említette a migráció kérdését, a külső határok védelmét, a béke melletti kiállást, továbbá a Green Deal kritikáját. Utóbbit "egy méregzöldítő folyamatnak" nevezte, ami szerinte "kifejezetten ártott" a magyar és az európai gazdáknak, az európai élelmiszer-biztonságnak, valamint az európai versenyképességnek is - olvasható az interjúban. Gál Kinga elmondta, úgy gondolja, az előbbi kérdésekben lehet egyetértés a konzervatív jobboldalon, mint ahogy arról is, hogy nincs szükség egy európai szuperállamra, amely centralizált, és elveszi a nemzeti tagállamok hatásköreit. Meg kell állítanunk a most erősödő föderalizáló, centralizáló tendenciát - hangsúlyozta a politikus.
Gál Kinga a Tisza Pártról szólva arról beszélt, hogy a párt beállt a "nagyon erős, háborúpárti hangot megütő" Európai Néppárt képviselői közé, ezért ugyanazt a háborúpárti álláspontot képviseli, amivel a kormánypárt nem tud egyetérteni. Szerinte minden, amit a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter mond, "az lufi".
A kampány során végig azt állította, hogy nem veszi fel a mandátumát, aztán csak felvette. Majd az európai parlamenti mentelmi joga mögé bújt, miután egy róla felvételt készítő ember mobiltelefonját erőszakkal elvette és a Dunába dobta. Nem hiszem, hogy komoly, érdemi, és a magyar választókat segítő munkára lehet tőle számítani"
- fejtette ki a politikus. Gál Kinga elmondta azt is, hogy az ellenzéki európai parlamenti képviselők eddigi hozzáállását felháborítónak tartja. Szerinte azért tesznek, hogy az ország ne jusson hozzá az uniós forrásokhoz, pedig mostanra bebizonyosodott: nem jogállamisági probléma van Magyarországon, hanem politikai nyomásgyakorlás zajlik ellene, mert az orosz–ukrán háború ügyében a kormány továbbra is kitart a békeálláspontja mellett, szembemegy az illegális migrációval, nem fogadja el a migrációs paktumot. Miközben a magyar kormány védi a schengeni határokat, ehhez az Európai Unió nemhogy támogatást nem nyújt, hanem még durván bünteti is a határvédelmet - mutatott rá. Gál Kinga kijelentette: zsarolni próbálják a kormányt, és mivel emögé az ellenzék is beáll, ezért az ország és a magyar emberek érdekei ellen vannak.
A magyar soros uniós elnökség programjáról szólva elmondta: az azokat a témákat érinti, amelyek Európa versenyképességével, illetve érdekeivel vannak összefüggésben, ilyen például a demográfia kérdése és a nyugat-balkáni bővítés. Ez utóbbi egy húszéves ígéret az uniótól, emellett összeurópai érdek, ami a térség biztonságát segítené - mutatott rá Gál Kinga. Magyar Péter üzenetéről, amely szerint lesznek kérdései Orbán Viktor miniszterelnökhöz a strasbourgi ülésen, úgy fogalmazott: "nem először lenne csörte a magyar miniszterelnök és valamelyik vele ellenséges EP-képviselő között az Európai Parlamentben, ezekből mindig megerősödve került ki, ezután is így lesz. Orbán Viktor meg fogja védeni a magyar érdekeket".