Ezúttal adóvevők robbantak fel és öltek meg több embert Libanonban

Vágólapra másolva!
A vezeték nélküli kommunikációs termékeket gyártó japán Icom cég közölte csütörtökön, hogy már mintegy tíz éve nem gyártják azt a típusú adó-vevőt, amelyből szerdán több száz felrobbant Libanon több pontján.
Vágólapra másolva!

"Az IC-V82 adó-vevő készüléket vállalatunk 2004 és 2014 októbere között gyártotta és forgalmazta, egyebek mellett a Közel-Keletre is. Nagyjából tíz éve leállítottuk a gyártását, és azóta ezekből a készülékekből nem szállítottunk" - állítja az Icom közleményében, amellyel a The New York Times című amerikai lapban és az izraeli sajtóban megjelent információkra reagált.

A japán vállalat hozzátette: az IC-V82 működéséhez szükséges akkumulátorokat sem gyártják már. Továbbá a termék eredetiségét igazoló hologramos pecsétet sem tudták azonosítani a felrobbant készülékeken, így tehát nem lehet kijelenteni azt, hogy az adó-vevőket az Icom értékesítette volna. Hozzátették azt is, hogy a vállalat termékeit külföldi piacokra kizárólag megbízható forgalmazó cégeken keresztül juttatják el - idézte a céget az Alarabiya News.

A The New York times szerint a közleményben hangsúlyozták: termékeiket Vakajama prefektúrában állítják elő szigorú gyártási előírásoknak megfelelően, a folyamat során kizárólag a vállalat által jóváhagyott alkatrészeket használják.

A libanoni egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott,  

szerdán 20 ember halálát okozták a felrobbant walkie-talkie-k, és több mint 450 ember sebesült meg. A készülékek Libanon déli és keleti részének különböző pontjain és Bejrút déli peremkerületeiben robbantak fel.

Libanoni biztonsági források szerint a Hezbollah síita milícia - amelynek tagjai az akció célpontjai voltak - öt hónapja szerezte be a walkie-talkie-kat, nagyjából egy időben azokkal a személyhívókkal, amelyekből kedden robbant fel több ezer darab az országban. A Japánban gyártott ICOM V82 típusú walkie-talkie készülékekről van szó - írta a libanoni sajtó.

Kedden délután nagyjából egy időben több ezer csipogó robbant fel szerte Libanonban. 

Aznap 12 ember halt meg, és mintegy 2800 megsebesült. Libanon Izraelt okolja a történtekért. Izrael nem kommentálta a robbanásokat - számolt be az NBC News.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!