Értékes műkincseket ad vissza Hollandia Indonéziának

Vágólapra másolva!
Hollandia 288 múzeumban őrzött műtárgyat ad vissza Indonéziának - jelentette be pénteken a holland oktatási, kulturális és tudományügyi minisztérium, amelynek közlése szerint a műtárgyakat jogtalanul vitték Hollandiába.
Vágólapra másolva!

Ezeknek a tárgyaknak sosem lett volna szabad Hollandiába kerülniük

- jelentette ki Eppo Bruins tárcavezető. A visszaadandó tárgyak közül négy buddhista szobrot a 19. század elején vittek el Jáváról, számos fegyver, érme, ékszer és textília pedig 1906-ban, a dél-bali fejedelemségek ellen viselt háború után került Hollandiába. A tárgyak mind ez idáig a Hollandiában több kiállítási csarnokkal rendelkező Wereldmuseumban voltak láthatók, a bejelentés szerint pedig már pénteken megkezdik elszállításukat, amelyet korábban a jakartai kormány kérelmezett. 

Ez a második alkalom, hogy Hollandia műtárgyakat szolgáltat vissza Indonéziának. 

Tavaly az Origón is beszámoltunk róla, hogy az amszterdami kormány már egyéb eltulajdonított tárgyak visszaadása mellett döntött, Indonézia mellett Srí Lankának is, Jakarta és Colombo azonban további kérelmet nyújtott be Hollandiának, és hasonló elvárást fogalmazott meg Nigéria is. A kérelmeket a holland gyarmati gyűjteményért felelős bizottság vizsgálja - írja a nos.nl.

Arról is írtunk, hogy Thaiföld ezeréves ókori szobrokat kapott vissza a New York-i Metropolitan Múzeumtól, illetve arról is beszámoltunk, hogy rengeteg kincset kiloptak a British Museumból, most több száz előkerült. Voltak olyan műtárgyak, amiket online piactereken találtak meg a nyomozók.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!