Orvosi mulasztás miatt halt meg egy hároméves kislány

Vágólapra másolva!
Egy hároméves kislánynak leállt a szíve és meghalt, miután túl későn kapta meg a megfelelő egészségügyi kezelést. Ismét orvosi mulasztás okozott tragikus veszteséget.
Vágólapra másolva!

Zadie Ajetunmobit 2022 novemberében magas lázzal szállították az Essex állambeli Chelmsfordba kórházba, azonban tíz órával később leállt a szíve és meghalt.

A család nem tudta meg azonnal mi okozta a kislány halálát. 

Két hónappal később a boncolási eredmények során derült ki, hogy a lány vérmérgezést kapott.

A család úgy véli, hogy a halála elkerülhető lett volna, ha a sürgősségin megfelelő kezelést kap. Most egy vizsgálat során a Zadie kezelésében elkövetett rendszerszintű hibákat fogják elemezni.

Eredetileg magas láz és torokfájás miatt keresték fel a Broomfield Kórházban a háziorvost, aki mandulagyulladást diagnosztizált a kislánynál, így antibiotikus kezelést javasolt számára, majd haza küldte.

Három nappal később magas láz miatt az anya visszavitte a kislányt a sürgősségi osztályra. De az apja szerint 

az orvosok több mint hét órával azután, hogy Zadie este 10-kor megérkezett, sem adtak antibiotikumot neki. Reggel 7.42-kor a kislány meghalt.

Az anya elmondta, hogy a család 2023 márciusában kapott egy „ok-okozati vizsgálati jelentést”, amelyben a Mid and South Essex NHS Foundation Trust állítólag elismerte, hogy késve adták be az antibiotikumokat a lánynak.

A Trust azt is elismerte, hogy nem frissítette a szepszis kezelésére vonatkozó útmutatásait.

A család most azt reméli, a bírósági tárgyaláson tisztázzák az ügyet.

Szintén orvosi mulasztás miatt halt meg egy középkorú nő nemrégiben Törökországban. Nottingham-ban egy kórház sürgősségi osztályán pedig szintén csak több óra várakozás után láttak el egy anyukát, aki emiatt meghalt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!