Augusztus 30-án, pénteken 18 óra 20 perc körül egy nő várakozott az egyik buszmegállóban Skóciában, Tranent városában, mikor két középiskolás diák megtámadta.
A két fiú lelökte a nőt a buszmegállóban lévő padról, méghozzá olyan erővel, hogy a nő a földre esett, majd elfutottak. Másnap a terhes nőnek iszonyatos hasi fájdalmai voltak és vérezni elkezdett, ezért a férje elvitte az edinburgh-i kórházba.
Ezután a férj az interneten keresztül kért segítséget. Posztjában a felesége állapotáról is beszámolt az ismerőseinek.
Fájó szívvel tudatom mindenkivel, hogy a feleségem az őt ért támadás miatt elvetélt. Ez nagyon szívszorító és traumatikus élmény számunkra
- írja bejegyzésében a férj, majd azokhoz az ismerőseihez szólt, akiknek szintén van gyerekük. A férfi arra kérte az embereket, hogy tanítsák meg a gyerekeiket tisztelni az embereket.
A poszt után a családot elárasztották a támogató kommentek. Az egyik felhasználó ezt írta:
Sajnálattal hallom ezeket a szörnyű híreket, remélem megtalálják azt, aki ezt tette!
A férj azt reméli, hogy az egyik közterületi kamera felvételei alapján sikerül a rendőröknek azonosítani a fiatal támadókat.
A skóciai rendőrség szóvivője az esettel kapcsolatban tett nyilatkozatában elmondta, hogy augusztus 30-án megkapták a bejelentést és az ügyet vizsgálják - írja a Mirror.
Ahogy arról az Origo is beszámolt, több lakosra is rátámadt egy banda a bajai buszállomásnál, bevet szokásuk, hogy körbeállják, megfenyegetik és kirabolják az embereket. Sok bajai lakos már inkább elkerüli a helyi buszállomás környékét, amióta egy gyanús alakokból álló banda garázdálkodik a területen.
Többen is elmondták, hogy a csapat először kiszemeli, majd megkörnyékezi áldozatát. Bevett módszerük a következő: pénzt kérnek az emberektől, majd ha nem kapnak, vagy kevésnek ítélik az összeget, körbeállják az illetőt, megfenyegetik, és az értékeiket követelik - rosszabb esetben el is veszik.
Előfordult az is, hogy körbeálltak egy nőt, és szokás szerint fenyegetni kezdték, azonban az volt a szerencséje, hogy néhány fiatal így arra járt, és az erőfölénytől megijedve a banda tagjai elmenekültek.