Patkányokhoz hasonlítja az előle menekülő férfiakat az ukrán toborzótiszt

Ukrán katonák a donyecki Csasziv Jar környékén

Fotó: Maciek Musialek/Anadolu via AFP

Sarokba szorított patkányokhoz hasonlítja egy ukrán toborzótiszt azokat a férfiakat, akik próbálnak elbújni, elmenekülni előle, mert tudják: ha frontszolgálatra viszik őket, nagy valószínűséggel hullazsákban térnek haza. A Telegraph hosszú cikkben mutatja be a fent idézett toborzót, akit csak Artemnek nevez – ő ugyanis nem meri vállalni sem az arcát, sem a nevét. A brit lap egyszerűen romantizálja Artem történetén keresztül az ukrán férfiakat erőszakkal „levadászó” toborzótisztek tevékenységét.

Az Artemnek nevezett férfi Ukrajna egyik rettegett toborzótisztje, aki minden reggel munkára jelentkezik szülővárosában, valahol az ország keleti részén – számol be a büszke toborzótiszt átlagos napjának kezdetéről a Telegraph. 

A brit lap által már-már hősként, elhivatott ukrán hazafiként ábrázolt Artem és csapata minden alkalommal ugyanazt a sémát követi: az utcán, kávézókban, éttermekben, éjszakai klubokban vadásznak a harcképes korú fiatal férfiakra. 

Ezután kezdődik a nehéz munka. (…) Néha olyan, mintha egy sarokba szorított patkánnyal lenne dolgunk” 

– így beszél Artem kétségbeesett honfitársairól, akiknek saját bevallása szerint sem szeretne a helyében lenni. Beismeri, hogy sokkal jobban érzi magát a saját bőrében. Ezt nem nehéz elhinni: arról is beszámol ugyanis, hogy 

az elfogott és furgonba kényszerített férfiak még a toborzóközpont felé vezető úton is kétségbeesetten próbálnak kiszabadulni a fogságból.

Az ukrán hadsereg köztudottan létszámválsággal küzd a harctéren, miután az orosz hadsereg a háború kezdete óta nagy erővel nyomul előre. Washington – vagyis a Biden-adminisztráció – már sürgeti Kijevet, hogy csökkentse a mozgósítási korhatárt 25-ről 18 évre annak érdekében, hogy pótolni tudja a harctéri veszteségeket. 

Érthető tehát, hogy az eddig be nem sorozott ukrán férfiak menekülnek a toborzótisztek elől. 

A Telegraph a cikkében erre egyszerűsíti le a tragikus helyzetet, már-már akciófilm-hősökké emelve a toborzókat: „Az ország túlélése attól függ, hogy Artem csapata hány katonát tud még a lövészárkokba juttatni – és milyen gyorsan.” Az pedig egyenesen kémfilmekbe illő történet, hogy Artem nem árulja el még a családjának sem, hogy a toborzóközpontnak dolgozik. 

„Macska-egér játékot” űz az előle menekülő férfiakkal – így fogalmaz a brit lap.

A cikkből az is kiderül, hogy a hadra fogható ukrán férfiak száma már annyira alacsony, hogy az utcán gyakorlatilag minden férfit igazoltatnak a toborzótisztek. Artem arról is beszámol, hogy 

rettegnek tőlük a férfiak, még azok is reszketnek ellenőrzéskor, akiknek a papírjai rendben vannak. 

Kiderül az is az írásból, hogy amikor elkezdett dolgozni a toborzóközpontnál, még szánalmat érzett a „célpontok” iránt, ám azóta megtanulta kontrollálni az érzelmeit munka közben. „Vagy ők, vagy én” – fogalmazott a kényszersorozásokat végző tiszt.