Exkluzív információ: nem találták meg a másik magyar hegymászót

Vágólapra másolva!
Az Origo megkereste a Szlovén Hegyimentők Szövetségét, ahonnan azt az információt kapta, hogy jelenleg a hegyen fennmaradt magyar túrázó helyzetét csak becsülni tudják, nem találták még meg. Ezt többször is megerősítették a lapunknak. Ez alapján téves a magyar sajtóban megjelent hír, miszerint a férfi pontos helyzetét is ismerik a hegyimentők.
Vágólapra másolva!

Az Origo kérdései válaszolva elmondták, hogy a férfi sérült, de egyelőre a mentőcsapatok nem tudtak vele kapcsolatba lépni, mivel nem tudják a pontos helyzetét. A mentés még hosszasan szünetelhet, jelenleg narancsszintű riasztás van érvényben, ami azt jelenti, rendkívül erős a szél, de emellett a havazás is gondokat okoz. Az időjárási körülmények miatt a mentőhelikopterek nem tudnak felszállni, a mentést szüneteltetni kellett.

"Rengeteg a hó, hófúvások vannak és rendkívül erős a szél" - írta le a helyzetet. 

Korábban a magyar sajtóban Jernej Laniseket, a mentőcsapat vezetőjét idézték tévesen. Az Origo számára a Szlovén Hegyimentők Szövetsége többször is megerősítette, hogy nem ismert a magyar férfi pontos helyzetet, csak nagyjából tudják, hol lehet és semmilyen módon nem kommunikáltak a bajba jutott férfival.

Mint, ismert hétfőn a nagy hóvihar miatt két magyar túrázó rekedt az észak-szlovéniai Kamniki-Alpokban, miután eltévedtek a Kamniki-nyeregben, 1931 méter magasan, az egyikük lába eltört. A nőt sikerült megtalálni, őt ki is mentették. A rossz időjárási körülmények miatt viszont fel kellett függeszteni a mentést. 

Kerestük a ljubljanai magyar nagykövetséget is, amint válaszolnak, frissítjük a cikket. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!