Öt éve eltűnt férfi holttestét találták meg a Mississippi folyóban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy 2019-ben eltűnt férfi emberi maradványait azonosították három hónapja egy kisteherautóban a Mississippi folyóban – közölték az illinois-i hatóságok.
Vágólapra másolva!

Az East Moline-i rendőrség továbbra is gyilkosságként vizsgálja az esetet - közölte Jeff Ramsey főkapitány írásbeli nyilatkozatában. Az áldozat egy helyi férfi, Daniel Claeys, aki a harmincas évei elején járt, amikor családja 2019-ben bejelentette, hogy eltűnt - írja az CBS News.

Claeyst utoljára East Moline-ban látták 2017. október 5-én, amint egy lopott, öreg kisteherautóval elhagyta egy mobilház udvarát.

 Azt is lehet tudni, hogy a férfi Arizonába és Floridába ment. A mélyen az iszapba temetett járműre szeptemberben találtak rá a Mississippi folyóban, egy rámpa közelében East Moline-ban - mondta Ramsey. 

A családot értesítették, a szomorú hír hallatán ők most bezárkóztak. A hatóságok egyelőre nem árulták el, hogyan halt meg Claeys. A nyomozók továbbra is megpróbálják kideríteni, mi történt pontosan.

Amint azt korábban megírtuk, három nőt holtan találtak szombaton az ohiói Columbusban, egy házban. Nem sokkal délután 4 óra előtt a rendőrök bejelentést kaptak egy személytől, aki a barátaihoz ment, amikor látta, mi történt.

Arról is beszámoltunk, hogy egy 12 éves lány meggyilkolt egy nyugdíjast az Egyesült Királyságban. Egy egyetemista lány pedig saját apját ölette meg Virginia államban. Egy mikulásnak öltözött férfi kilenc embert ölt meg Texasban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!