Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMartens az utolsó pillanatban került ugrott be, miután több eredeti résztvevő nem tudott megjelenni. A mutatvány során egy „hátraszaltó kézenátfordulással” mozdulatot próbált végrehajtani, ám ugrás közben váratlanul elájult.
A videón jól látszik, ahogy a feje a földhöz csapódik, és a nyaka természetellenes szögben hátrahajlik. A becsapódás következtében eltört az ötödik nyakcsigolyája.
A pomponlány elmondása szerint az ájulást valószínűleg az alacsony vasszintje és a nap folyamán kihagyott étkezések okozták.
Nem voltam eredetileg a csapatban, de több embert kellett helyettesíteni. Úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni, de az ugrás közben elájultam, a legrosszabbkor vesztettem el az eszméletemet
– nyilatkozta.
A baleset után Martenst azonnal kórházba szállították. A vizsgálatok kimutatták, hogy bár a nyakcsigolyája eltört, az nem nyomott idegeket, így szerencsés módon elkerülte a bénulást.
Az orvosok elmondták, hogy az ilyen típusú sérülések gyakran okoznak súlyos idegi károsodást, de az én esetemben szerencsére ez nem így volt
– tette hozzá.
A gyógyulási folyamat alatt Martens két és fél hétig folyamatosan nyakmerevítőt viselt, és kerülte a megterhelő fizikai aktivitást. Bár a kezdeti időszak félelmetes volt, később már nem jelentkeztek szövődmények.
Hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy megúsztam ennyivel. Ez az élmény örökre megváltoztatott
– zárta gondolatait.
Martens 12 éves kora óta foglalkozik akrobatikával, és bár sérülése nem akadályozza meg abban, hogy folytassa, jelenleg a gyógyulására koncentrál - számolt be róla a Ladbible.
Tavaly arról is beszámoltunk, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz május 18-i előadásán súlyosan megsérült az egyik artista, miközben a halálgömb nevű produkciót adták elő. A fiatal nő egy egy 4,5 méteres átmérőjű gömbben motorozott, ami a produkció egy pontján szétnyílik.
Ebben a pillanatban történt a szerencsétlenség, ugyanis a nő kiszáguldott a motorral és nagy sebességgel a földre zuhant.
A cirkuszi balesetek kapcsán számba vettük minden idők legborzasztóbb anekdotáit.
Leállítottak egy cirkuszi előadást tavaly is, miután az akrobata lezuhant a magasból. Az akrobata át akart ugrani az egyik keréken, megcsúszott, és a földön landolt. Legalább 10 métert zuhant.
Arról is írtunk korábban, hogy rosszul sült el a mutatvány, a tévében is látott Lui bűvész a fellépés során levágta a fél ujját.