Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA világ legmagasabb nőjét hordágyon kell felvinni a járatokra. Rumeysa Gelgihas török webfejlesztő a világ legmagasabb nőjeként került be a Guinness-rekordok könyvébe - írja a Mirror.
A Weaver-szindrómával, vagyis egy ritka genetikai betegséggel, amely csontnövekedést okoz, született 27 éves lánynak vannak fizikai korlátai, de elhatározta, hogy ez nem fogja megakadályozni abban, hogy teljes életet éljen.
Így például, ha teheti utazik, nemrég Londonba ment. Nem egyszerű számára az utazás, ugyanis hordágyon viszik fel a gépre, és a repülés idejére fekve kell maradnia. Nemrég terjedt el az interneten az a felvétel, amelyen látható, ahogy repülőre száll, a videót már 10 millióan nézték meg.
A repülés megtapasztalása számomra egy valóra vált álom
– nyilatkozta Rumeysa. „Ez olyasmi volt, amiről azt hittem, hogy a fizikai korlátaim miatt soha nem lesz lehetséges számomra. Azonban megtaláltuk a módját, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ezt megvalósította. Szeretem nézni a felhőket az égből" - tette hozzá.
A gerincfájdalmai miatt Rumeysa nem tud hosszú ideig ülni, le kell feküdnie, hogy enyhítse a hátára nehezedő nyomást. Ezért az egyetlen lehetősége, hogy hordágyas utasként utazik a repülőn.
A Turkish Airlines légitársasággal utazva élhetett a hordágyon való utazás lehetőségével, amelyet egy lépésnek nevez a fogyatékkal élők akadálymentesítése felé. A tavalyi, San Franciscó-i (USA) utazás során készült klip azt mutatja, hogy Rumeysát egy orvosi csapat kíséri fel a gépre. A nőnek korábban hat helyet kellett elfoglalnia ahhoz, hogy repülhessen.
"Imádok utazni. Annak ellenére, hogy vannak fizikai korlátaim, az energiám és a stabilitásom 100%-os, amikor új helyre utazom. A múlt heti londoni utam egyben volt a második külföldi utam és a második repülőutam is. Várom a további lehetőségeket, és, hogy új országokat és kultúrákat fedezhessek fel szerte a világon" - zárta a világ legmagasabb nője.
Diana Armstrong, a leghosszabb körmökkel rendelkező nő, Kosen Sultan, a világ legmagasabb férfija és a fogyatékkal élő erős ember, Dave Walsh.
"A Guinness-rekord célja a különbségek ünneplése, az hogy ez a két csodálatos nő megoszthatja egymással és velünk is az életről alkotott nézeteiket" - mondta a könyv főszerkesztője, Craig Glenday akkor, amikor a világ legmagasabb és legalacsonyabb nője találkoztak.
Egy 9 éves fiú, Archie Davies, megtalálta a világ leghosszabb sült krumpliját, amikor családjának segített a vacsorakészítésben. A gyermek anyja felvette a kapcsolatot a Guinness Rekordok Könyvével, hogy kiderüljön valóban különleges krumpli darabot fedeztek-e fel. Az eddigi rekord 22,35 centiméter volt.
A legfrissebb hírek szerint a 20 éves Afshin Esmaeil Ghaderzadeh nyerte el a világ legalacsonyabb férfija címet, 65,24 centiméter magas. A legalacsonyabb férfi korábbi rekordját a kolumbiai Bogotából származó Edward Niño Hernández tartotta 72,1 centivel.


