El akartak rabolni egy kislányt az egyik iskola elől

Vágólapra másolva!
Az egyik angliai iskola elé érkezett két autó, azzal a céllal, hogy onnan elraboljanak egy kislányt. A rablópáros ugyan megragadta a gyereket, de annak sikerült kiszabadulnia az emberrablók kezei közül.
Vágólapra másolva!

A manchesteri rendőrség indított nyomozást egy január 14-én, kedden történt esettel kapcsolatban, mikor egy ismeretlen pár megpróbált elrabolni egy 11 éves kislányt a Silver Street Irlam városában lévő iskola elől. 

Több szemtanú arról számolt, hogy két gyanús autó körbe járta az iskola épületét, majd nem messze attól leparkoltak és megvárták amíg a gyerekek beérnek az intézménybe. 

Mikor a 11 éves kislány 8 óra 30 perckor megérkezett az iskolához, akkor a támadói két külön autóból szálltak ki. Az egyikük egy fekete négy ajtós kocsiból, míg a másikuk egy fehér tolóajtós furgonból kiugorva ragadta meg a gyereket. 

Azonban az emberrablás nem sikerült, ugyanis a kislánynak sikerült kiszabadulnia az emberrablói kezei közül. A lány ezután elmenekült, majd haza érve szólt a szüleinek, akik értesítették a rendőrséget.

Rendőrség, Illusztráció, Angol rendőr,
Virginia McCullough, VirginiaMcCullough
A kép illusztráció!
Fotó: Shutterstock

A rendőröknek a gyerek elmondta, hogy egy nő és egy férfi támadta meg. Egy körülbelül 160 centiméter magas fehér nadrágos rövid sötét hajú nő és egy kopasz, farmert és fekete kapucnis pulóvert viselő férfi.

Az eset után Justin Bryant nyomozófelügyelő elmondta, hogy a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy kiderítsék kik volta a támadók.

Természetesen ez egy aggasztó eset, de szeretném megnyugtatni a közösséget, hogy mindent megteszünk a körülmények kivizsgálása érdekében. 

- nyilatkozta a nyomozó.

Ezután arra kérte a lakosságot, hogy bárkinek van információja a tettesek hollétéről, akkor azonnal forduljon a rendőrséghez - írja a Mirror.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!